ma a családommal az erzsébetligeti színházban megnéztünk egy előadást, ahol fábry és müller péter "beszélgetett". sajnos se a gyomorrengető poénokat, se a filozofikus eszmefuttatásokat nem sikerült megjegyeznem, ám a volt egy érdekes gondolat, miszerint az ember lehet bohóc vagy hős, de egyik sem lehet anélkül, hogy a másik ne lenne valahol mélyen benne. és a bohócokból is két fajta van. azt most nem részletezném. a gondolat szerint a bohóc túlél mindenkit, vagy ha meghal, feltámad. ugyanis az őszinte nevetés valahonnan onnan jön, amit soha nem fogunk megismerni, és ahol nincs olyan fogalom, hogy halál. lehet az elmélet baromság, de úgy érzem, nem teljes mértékben hülyeség. lehet, hogy a szerelem is valami ilyesmi? nem tudom. esetleg minden érzésnek van egy fiókja? passz. nem az én dolgom ezekre választ adni. annyi mindent tudnék írni.. hiszen a gondolatok vámmentesek. korlátozhatnak akármennyire, megszabhatják mikor mit hogyan csinálj, hogy mit mondj, de ami a gondolatokat illeti, azokra senki nem tehet láncot. csak néha inkább bekapcsoljuk a tv-t, és bambuljuk a "gondolatmentes" fecsegést, csak hogy ne kelljen a saját életünkön mélázni. mert könnyebb elfelejteni, nem foglalkozni vele, csak hogy attól még el nem fog tűnni. tehetünk fel kérdéseket, de minek, ha nem fáradozunk rá megkeresni a választ. vagy talán magát a kérdést sem... nem mondanám magam szkeptikusnak. ma adyt vettük magyaron, valamiért nagyon szeretem (természetesen pont most hiányoztam másfél hónapot..). a " de ha mégis" c. versét végig aludtam, de egy sor valami mágikus módon belekúszott a fülembe, és egész nap ott csordogált az agytekervényeimben: ....."Tarts meg csodának avagy bűnnek"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése