soha nem volt még ilyen jó rajzórám.
aggódtam, mert idén még nem is voltam és ilyenkor mindig nehezen jövök bele.
végre csendélet és nem portré.
első révén enyém volt a megtiszteltetés, hogy összeállítsam.
szürreális hangulatom révén egy fura növény, egy göcsörtös tök, egy szárított gránátalma és valami kisfejű őznek a koponyája agancsokkal került a reflektorok kereszttüzébe.
szokás szerint felkerült ceruzával a vázlat. ilyenkor szokott az a rész jönni, hogy fogom a pasztellt, elkezdek rögtön nagy felületeket belátni, kapkodni, türelmetlen lenni, ettől egyre rosszabb irányt vesz a rajz, istván finoman próbál szólni, erre dühös vagy hisztis leszek, ebből kifolyólag pedig a végén már alig várom, hogy vége legyen, és 3 óra helyett 2 óra elteltével elkezdek pakolászni.
utoljára az első órán rajzoltam ceruzával.
szóval elkezdtem felvinni ceruzával a vázlatot, fokozatosan és következetesen haladtam, már ez is elég szokatlan volt. nem siettem sehová. istvánnak már ekkor feltűnt, hogy lehet maradni kéne ezen a vonalon, hát maradtam. minden vonásnál és satírozásnál féltem, hogy az egészet tönkrevágom. de egyre csak kaptam a biztatást - ami eddig elég ritkán fordult elő -, megjött a kedvem, a tanácsokat is könnyedebben vettem, légiesen és lazán működött a dolog, a precizitás pedig maradt.
lehet hozzájárult a tanárnak hozott ingyen múzeumi belépő, vagy hogy nem volt ott a két profi festőtanonc, akik mellett még az abc-t is elfelejtem. nem tudom, mik voltak a befolyásoló körülmények, a lényeg, hogy most először éreztem úgy igazán jól magam.
és szeretem, amikor így indul a hetem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése