Sokat agyaltam ezen a parkapcsolat sziszteman. Egyreszt a koppenhagaval valo beszelgetesek, egyreszt encsi, masreszt apam, sokreszt a bennem lezajlo valtozasok miatt, ami az elobb emlitett tenyezok altal valtozott es formalodott. Ez a dolog annyi mindenen mulik. Peldaul a ket ember szemelyisegen. Az azokon atment valtozasokon, behatasokon, tapasztalatokon. Az utobbiban azert nem vagyok biztos, mert hiaba tapasztalunk, ha nem tanulunk belole. Hiaba elunk at dolgokat, ha nem tanulunk a hibainkbol, vagy nincs ki ravilagitson. Ha nincs ki mutasson mas utat, mas opciot, alternativat. Addig ugyanazokban a lehetosegekben fetrengunk es bele se gondolunk, hogy tehettunk volna maskepp is. Lehettunk volna erosebbek, gyengedebbek, hatarozottabbak, megertobbek es meg lehetne sorolni. Ezekre magunktol nem jovunk ra.
Vagyis lehet felvetjuk mint eshetoseget, de amig nem tartjak elenk tukorkent, addig csak tavoli "igen, ugy is tehettem volna, de..". Amint megertjuk vagy ugy erezzuk, hogy kepesek lennenk egy masik verziora, amint kozel all hozzank, szinte foghato, maris jobban banjuk. Mert mar bennunk van, reszunk a tapasztalat, a tudas, amivel kepesek lennenk mas iranyba vinni a dolgot. Nem biztos h jobb iranyba, de egy olyan enunkkel felfogva, amivel eddig nem is kozelitettuk meg a dolgot. Ehhez nyitottnak kell lenni es befogadonak, ezt nem kerdojelezem meg. De minel tobb benned a meglatas, annal jobban merlegelsz. Nem mondom h dontesz, mert a dontes szubjektiv. Ki tudja melyik a helyesebb. De igenis beszelgetni kell, megvitatni es mas latasmodokat erzekelni, BEFOGADNI es MEGERTENI ahhoz, hogy adott dolgokat megfeleloen lassunk. Es meg ha utolag is, de tudjuk levonni a konkluziokat, tudatositani magunkban a VALTOZAST es nem megbanni, hogy ezt akkor nem tudtuk. Ezekben all az emberi tanulas szepsege.

A problema gyokere - mert manapsag mindig ezt keresem - : elvesztettem a hitem. Nincs mi vagy ki erot adjon. Es ugy erzem ez baj. enelkul nem nagyon tudok mit kezdeni. Otlet?

Nekem aztan igy is jo

Alkalmazkodasbol 5os

Jaj anyam :-D friut ninjazom es angry birdsozom ez mar a veeeeeeg! viszont tegnap este irt egy Kellmes Meglepetes. Egy pillanatra meg a lazam is lejjebb ment!

valami szívet melengető úriember átjöhet forró teával ápolgatni, nem fogom visszautasítani.

Nem tudom h lehet ebben a hazban felni egyedul, nem ertem a csaladom. En most szerettem bele igazan.

talán meg sem történt Bob.

"- Tudod Bob, valami nem stimmel. "

Bob eközben szórakozottan ült szokásához híven törökülésben, kopottas bohócruhájában, sapkáján már jócskán megfogyatkoztak a csengők, amióta utoljára láttam. örök ifjú festett arca továbbra is valami melankolikus igazságot tükrözött, ami mindig úgy megnyugtatott oly bolondos kinézete ellenére. láttatta magát pontosabban. egyre ritkábban találkozunk. élvezettel nyomogatta a távirányító műanyag gombjait, gyönyörködve a képernyő vibrálásában, mintha nem figyelne. tudtam, hogy hallja, egy pillanatra megtorpant az ujja, majd folytatta. ez így ment még pár csendes másodpercig, aztán letette a távirányítót és kérdő tekintettel fordult felém. révén képzeletbeli lény, nem tudott hozzám szólni, de minden arcrezdüléséről tudom már, hogy mit jelent.

- Megpróbálnám elmondani, de úgysem  értenéd...

Vágott egy erőltetett sértődött grimaszt, majd hirtelen törökülésben maradva közelebb ült, szembe velem, és azzal a tekintettel, amivel először is szóra bírt, még nagyon régen, nézett. a fehér festék már kopott az arcán, de a szeme csillogása sosem fakult ki. az arcát közel dugta, mosolygott.  "mesélj", hallottam most is anélkül, hogy mozdult volna a szája.

"- Fogalmam sincs Bob. Az a bajom, hogy meg se tudom fogalmazni, hogy mi a baj. egyszerűen valami nem kerek ebben az univerzumban, tudom az OKÁT, de nem tudok megoldást. érzem, hogy fáj, de nem tudom, hogy mitől. amikor beleesel a kútba, és két választásod van: vagy lent maradsz, vagy felmászol a kötélre, és amikor végre nekirugaszkodtál, akkor a felénél elfárad a kezed, nem tudsz továbbmenni. megpróbálod 20x is, és egyre fáradtabb vagy. aztán elgondolkozol, hogy talán mégis a könnyebb utat kellett volna választanod, de inkább emészted magad, hogy nem birkózol meg a nehezebbikkel. és akkor ott lógsz a kötél közepén, se le, se fel, és közben egy állandó erőfeszítésnek teszed ki magad. valami nem stimmel itt bob. én  nekem most boldognak kellene lennem. az is vagyok! hiszen olvastad!!!!"

 Bob erre bandzsított és kiöltötte a nyelvét. ezzel mindig arra utal, hogy seggfej vagyok.

" - Amikor csatlakoztál hozzám pár órája a csöpögő esőben Örsön, amikor cigiztem, nagyon érdekes érzések voltak bennem. Olyan előjel szerű. Vagy éppen a nagy üresség szaga. Amikor úgy minden áll a maga csendjében, és pont ezért válik olyan hatalmassá, aztán kerít a hatalmába, majd terít le. amikor ott állsz, látod,ahogy az emberek futnak az eső elől, ahogy rágyújtanak, ahogy beszélnek, ahogy olvasnak, de mintha az egészet kívülről élnéd meg, valahonnét a magasból. a napjaidat köztes állapotként éled meg, nem tudod mi jön, és nem is érdekel, csak legyen, de az se jó. nem tudod mi esne jól, ha megkapod, elégedetlen vagy, nem itt kéne lenned, nem így, nem ebben a formában és környezetben. a változások valami örvényt kavartak, amiben nagyon jól helyt is álltam, szaladtam vele, aztán egy széllökés vagy akármi miatt kiestem és keresem, hogyan térhetnék vissza. a nemrég feltett kérdések távolinak tűnnek, megválaszolatlanul lógnak a levegőben, nem is akarok rájuk választ találni, hiszen minek, ha saját magamat sem érzem materializált embernek? „

Persze igen paradoxon volt ezt egy olyan valaminek kijelenti, aki fizikali valójában nem is létezik. hát persze, hogy nem értheti. lehet nem is az a fontos, hogy értse. Ült csöndben tovább, lebigyesztett ajkakkal, szomorú szemekkel figyelt, ahogy rakom egymás után egyre felhevültebben a mondatokat, mire feltettem az utolsó kérdést, újra ott ült a tévé előtt, nyomogatta a gombokat változatlan arckifejezéssel, mintha az előbbi jelenet le sem játszódott volna.

         Talán meg sem történt.

Hat van ertelme ennek?
3 okot mondj, amiert erdemes, es a kozhelyeket mellozzuk.
Na?
hat ja, en se talaltam.

follow

nos, mivel szegény tumblr blogom a street artnak köszönhetően kinőtte magát, készült egy újszülött, friss, zsenge, életerős streetartblog. aki szeretné, kövesse, aki nem, az pedig köpjön rá nagyot.

http://streetartfactory.tumblr.com/

Addig jo

Addig jo, amig hullafaradtan dolok be az agyba. Addig jo, amig nem tudom kovetni, hogy milyen napokon hol kell/szeretnek lenni, amig a hivatalos ugyekre15 percem van max, amig egy hetnel elobb nem tudok hosszabb talalkakat szervezni, amig tele van a fuzet a sarga 'nefelejtsdel' post itekkel. Nem, ezt nem ugy kell felfogni, h 'jajhol allszegeny fejem', meg 'semmirenincsidom' es a 'nem erem utol magam' cimu kozhelyekkel. Ezt ugy kell, hogy 'igen bazdmeg, nem unatkozom! :-D'  es nem is akarok.

Nos. Finoman szolva megkaptam, hogy mar nem irok olyan jol. Ennek tulajdonkeppen orultem, mert ez azt jelenti, hogy nem ittasan es keson este ulok a gep ele tele vilagfajdalommal. DE most is eppen egyedul csucsulok vorosborral az erkelyen, azonban batran kimondhatom: jo hetem volt. Apro bosszusagokat eltekintve vasarnap este ugy erzem, s ereztem napkozben is, tegnap is, hogy hat-hat vannak gondok, de roviden: kerek volt minden. Nem vagyom tokeletessegre. Tisztaban vagyok vele, hogy az itthoni gondok azok gondok, de nem valtoztathatom meg egyedul a vilagot, es ha kiszakitanank az egesz kornyezetet es atraknank par hazzal arrebb, kirohognenek. En nem teszem, de kezdem ugy felfogni a dolgot, hogy ami nekem baj, azt csak en fujom fel, mert a sajatom, mert engem foglalkoztat, es tulajdonkeppen meg elvezhetem is. Es ezt teszem: elvezem. A legutobbi bejegyzesemben mar taglaltam, ezt nem fogom ujfent leirni, de ugy gondolom, hogy amig hangosan kacagok az egyetem teren, amikor mr K. egy 3 masodperces gondolatmenetben megcafol tobbezer eves filozofiat, akkor olyan nagy baj nem lehet. Ha magamra veszem minden korulottem levo problemat, rapakolok ezer kilo sulyossagot es szenvedek tole, attol nem lesz jobb. Tisztaban kell vele lenni, tudni es felfogni, de nem teheti tonkre a napokat. Aggaszt ugyan, hogy a regi barataimmal mar nem olyanok a hetvegi estek, nem vagyunk annyian, de: vannak olyanok, hogy baratok. Ez egy rem egyszeru pelda volt, egy rakatot tudnek mondani hasonlo kontextusban. Ma lakasokat nezegettunk es ucsorogtunk raerosen a napsutesben, ma kiallitason voltam, apammal beszelgettem. JA es MEGJAVITOTTAK a gepen. koppenhaga, egy sajtburger gyarral logok neked.
Megtalaltam a kozeputat a tudatos es az esztelen eletmod kozott, tudom mire vagyok kepes es mire nem, ehhez igazitom magam, elkerulve a felesleges onemesztest. Konyorgom, emberek vagyunk egy csomo zavarral, felelemmel, hibaval es deffekttel, de ezek tesznek minket olyan egyedive. Meg egy csomo mas is, de mindegy. Ma hazafele azon filozofaltunk apammal h mi a kulonbseg elegedettseg es boldogsag kozott. Nem vagyok se elegedett, se boldog,
de valamilyen latathatatlan univerzumtol uj szemuveget kaptam nemi motivacioval es ha egy szakadek szelen allnek, akkor nem beleugranek, hanem elkezdenem fonni a kotelet. Egy vastagot, nehezet, hosszut, de tudnam: van eredmeny.

myto

éppen az önkéntesek gyülekeznek a könyvtárban. pár hónapja én is úgy jöttem ide, hogy ijedt szemekkel tekintgettem körbe, hogy vajon milyen lesz itt, mint gyakornok.  jövőhéten végzek, ez az utolsó itt töltött szombatom. ami tegyük hozzá egy aspirinnel, egy üveg vízzel és némi fejzsongással indult, két kávéval spékelve. még bántja a szemem az erős lámpafény, de jólesik a halk zene, a pötyögés. ma falk miksa fesztivál, jövőhéten art deco, ludwig kiállítás, world press és az arcot is illene megnéznem. júlia művelődik. 

a tegnapi összeröffenés (hétköznapibban szólva: házibuli) rém jó volt, sok fröccsel, sok sráccal, jófej lányokkal, cigivel, pipával, ropival és kurva jó zenével. bár a blaháról nem tudom hogyan keveredtem már haza, azt meg főleg, hogy volt erőm még át is öltözni pizsamába. na jó, lehet elférne még egy kávé. a myto székről készült PPT-m egyszerűen zseniális lett, abszolút büszke vagyok rá. 

a cukrom egyébként kezd helyreállni (mondjuk nem pont ma..), már nem száguldozik az egekbe, és nem félek a mérőtől sem. bár még azért rengeteg dolgon van mit csiszolni, de már önmagában is nagy haladásnak mondható az én részemről. igazából nem tudom, hogy miről kéne most írnom. hogy miről akarok írni. írjak arról, hogy hogy vagyok? nem tudom. változóan. állandóan változóan. nem is lenne jó, ha nem így lenne. de inkább jól, mint rosszul. élvezem a sulit, az új embereket, a nyugit ludwigban, az új hobbikat. továbbra is aggasztanak dolgok, továbbra is vannak bennem félelmek és eredménytelenségek, de kezdek velük megbarátkozni. jó hatással vannak rám az új emberek, és nem csak azért, mert milyenmenőújarcokkalhaverkodni, hanem mert valahogy máshogy állok hozzájuk, és ők hozzám. nyitottak, és figyelnek, amikor beszélek. igaz, ez máshol is így van, de jó érzés, amikor egy közösség befogad, hogy tartozol valahová, ahol szimpatikus emberek vannak. ez az egész örömfelhő persze rögtön darabjaira hullik, amint hazaérek. úgy hogy nagyon egyszerű megoldást alkalmazok erre a problémára: nem járok haza :D oké-oké, azért nem olyan súlyos a helyzet. ismerünk júlia, imádod homokba dugni a fejed. ahh de nyögvenyelősen jönnek ezek a mondatok, és neki kéne állnom annak a tetves beadandónak (miért olyan jóképű minden designer pasas..?)  

/kávé-cigi kombo hidratálás/

na, ez egy rendkívül jó ötlet volt. máris sokkal jobban érzem magam :D már csak egy stílus magazin (szerk. réz andrás), és egy jólszituált borostás őrült kellene, maga lenne a paradicsom. bazsalikommal, mozzarellával. 

borzasztó, semmi magasztos dolog nem jut eszembe, amiről valami értelmeset lehetne írni. ez azt jelenti, hogy boldog vagyok? na ne mááár. MICSODA SZTEREOTÍPIÁK.

undorítóan rendbe vannak a napjaim. mindenre van időm, amire akarom, hogy legyen. azt csinálom, amit szeretek, közösségi életet élek, kiállításokra járok, szuper dolgokról tanulok, montázsolok, újra táncolok, street artokat gyűjtök, törődöm a betegségemmel (legalábbis jobban, mint eddig, de ezt már kifejtettem), teadélutánok koppenhágával, hétvégi összeröffenések a régi barátokkal, és igazán kerek lenne, ha mondjuk működne a laptopom, mert jelenleg totális kaputt van.

porta del paradiso. 

álljunk neki annak a myto széknek kedves konstantin. 

 

a tevém jedi lovag lett

fájó végtagokkal keltem, még zsongtak a rossz álmok a fejemben. röviden: bal lábbal. mindegyikkel, egyszerre. aztán megláttam viktorinát a hév megállóban, ahogy vár rám, aztán jázmint, aki csatlakozott. aztán apránként megérkeztek suli elé a többiek a tujáknál az épület előtt. a közös cigiszünet alap. nyűgösen és fáradtan haza, kár, hogy nem jönnek velem. kis pihenés, vissza. délután 4től 3xmásfél óra vár rám, a kapu előtt már verődik össze a csapat. első órán mindenki elvan, ahogy tud, én tumblrön szokás szerint, éljen a wifi. aztán nem kellett sok invitálás, az egész szak 10 percen belül úgy döntött, hogy akkor nem marad a második - és egyben a hét leghalálosabb - óráján, akkor vonulás match, csüccs ikea, sör-bor mindenkor. este 7-re kellemesen berúgtam, mondani se kell, művészetfilozófiára nem mentem már vissza. valamilyen okból kifolyólag a hév szürke ajtaja előtt úgy döntöttem, hazagyalogolok. régen csináltam ilyet, régen viszont gyakran. eszembe jutott, hogy anno milyen kis elvont arc voltam. órák hosszat sétáltam, sötétedés után elbicajoztam az erdő szélére zenét hallgatni, hétvégi reggeleken a naplás-tóhoz firkálgatni. hiányzik ez az énem. valahol útközben nagyon elveszett. szóval trappoltam haza, szédelegve, hol lehajtott fejjel, hol mosolyogva, egy raszta hajú kutyasétáltatós srác még csatlakozott is egy darabon, elmentek mellettem kerékpárosok, közértből hazagyaloglók, futók, elvált nők és kocsmába igyekvők, suhogtak hévek, villogtak buszok. jól esett a levegő, a külvárosi zaj. sok dolgon merengtem. a kezelésen mondottakon, az újszerű életen, a rengeteg feladaton, a tegnap történteken, érzetteken, a folyton bennem viaskodó mumusokon. aztán a futó beszélgetés alkalmával mr K.-val felmerült a Megbánás, mint olyan, fogalom. naponta bánok meg úgy átlagosan félezer dolgot. najó, ez enyhe túlzás, de sokszor emésztem magam. aztán visszagondoltam, hosszabb életszakaszokra, főleg párkapcsolatokra vonatkozólag. ki mennyi csalódást és keserűséget okozott, hányszor bántam meg a rájuk pazarolt időt, kezdve gergőtől máig.  aztán valahogy ezzel kapcsán eszembe jutott egy idézet, miszerint mindig azt fogalmazzuk meg, hogy mi hiányzik, nem azt, amire szükségünk van. ezt anno már említettem. és ezt a gondolatot erre is ki lehet vetíteni: mennyi élményt kaptam és tapasztalatot, mennyi helyen jártam, mennyit tanultam és nyertem, akár irtó nagy veszteségek által. és ha nem élek meg a csalódások által ennyi érzelmi hegyet-völgyet, lehet most nem lennének gondolataim. vagy legalábbis elég felületesek. ugyan sokszor nem volt arányban a kapott dolog a megélt fájdalommal, de hát hol igazságos az élet. aztán ott van a család. ha úgy vesszük, rém jó dolgom van. főznek, mosnak, takarítanak rám (na jó, sokat segítek, de arányaiban tekintve így sem az én dolgom egészen), nem kell rezsit és albérletet fizetnem, van kivel kiülnöm az erkélyre, aki elmegy helyettem a beutalóért, a gyógyszertárba, a közértbe, a piacra, stb. lényeg: gondoskodnak rólam. és oké, hogy másra vágyom, de azért sok ember örülne ennek. barátok? fantasztikus emberek vettek körül 8 évig, fantasztikus lányok csatlakoztak ehhez a kis csapathoz, fantasztikus emberrel lógok fél éve, fantasztikus embereket kezdek megismerni. az, hogy Magamhoz hogy viszonyulok, ezeket hogyan vagyok képes értékelni, hogy a saját cselekedeteimet, amikhez ezeknek nincs köze, azokat hogyan értékelem, más dolog. elfogadom, hogy emberből vagyok, egy rakat és még több hibával és gyengeséggel, egy csomó csalódással és lehetetlennek tűnő helyzettel, de ha megkérdezné tőlem mondjuk a helyes raszta srác a fekete kutyájával, hogy megbántam e az életemben valamit, akkor a jelenlegi pillanatban azt mondanám: nem, semmit. legalábbis azt hiszem. aztán lesütném a szemem, és azzal a szemcsillanással,. amiben benne van minden megélt rossz és jó, az átélt örömök és fájdalmak, egyszóval minden, ami miatt itt vagyok és ilyen, mosolyognék.

ez a szám annyira én vagyok.

reccs!

I just used Shazam to discover Little Talks by Of Monsters And Men. http://shz.am/t54039841

hat milyen jo hogy mobilrol is lehet blogolni, hat milyen jo kerem!
nos. belevetettem magam egy regi szenvedelyembe, es komolyabban elkezdtem a street arttal foglalkozni. ludwigban idom van, a konyvek ott vannak, a net ott van, minden adott en pedig elmerulok az elvezetekben. ma elokerult a regi jobarat mocskos  conversem is ami a lanyos nyari topankak utan kisse fura volt, de egeszen megkonnyebbultem benne. elokerult a kabat es a sal, leven hideg (tenyleg hideg) es hirtelen jott osznek. ennek orulok, annak kevesbe, hogy megszunnek a deakos es fuge udvaras estek, a froccsok es bazilikak, a teraszon ucsorgesek gongban, a dunapartozas es nyitott ablaknal alvas. bar az utolso azert megsem. ma ugy ereztem h megbantottam a baratom, pedig az egesz csak egy eltero hangulaton, az eltero idobeosztason es az emlitett idojarasi viszonyokon mulott. o maradt volna, en mentem volna, eleinte igy is tortent, amig meg nem untam a varakozast es leptem haza. gondolkodtam ezen a folytonos mehetneken es borozhatnekon. nem irkalok hipoteziseket, de ennek nyilvan van oka. elso, hogy nem szeretek itthon lenni. noverem mindjart hazaer (es nem, nem a baratjaval volt, sem a nemletezo barataival, unalmaban apamhoz ment), folytatja itthon a borozast es ujra meghallgatok mindent, amit minden aldott jo este. aztan osszebalheznak anyammal es bumm. aztan ott van az, hogy a regi barataim ki tudja merrekivelhogy vannak mar pentek este, az ujakat pedig meg nem hivhatom fel random este 10kor h hellomerrevagy goakacfa. nem mintha nem egy ezressel indultam volna neki az estenek.
a korulottem levo idegen emberektol viszolygom. a metron, a heven. vagy felszines parasztok vagy parocskak nyalgep uzemmodban. jolesik egy kicsit egyedul az erkelyen.
harmadreszt (azt a kliset ne szamitsuk bele h pentek este es egesz heten blablabla, mert nalam ez torvenyszeruseg nem ervenyes), szoval el is felejtettem. ja igen. utkereses. ezt most ugy mondom mintha eddig soha nem menekultem volna el estenkent a baratok es az alkohol oromebe, de ha valahol belegondolunk ez is ott van. az ember fel egyedul, fel a rossz gondolatoktol, a szembesitesektol maga fele, igy konnyebb. es ha mar alkohol, es hamar koppenhaga megkerdezte, akkor kerdezzuk meg magunktol miert szeretunk es mierr akarunk (vagyis elso szam elso szemelyben, de igy bevonom a tisztelt olvasot) borozni. en azt vettem eszre, hogy ilyenkor oszintebb vagyok. nem, javitok: oszinte. ez nem ujdonsag, ezzel sokan vannak igy. fogalmaznek ugy, hogy ilyenkor kepes vagyok melyebbre asni es latni, es azt ki is mondani, megosztani. altalaban az utobbival vannak gondok, de az elobbi is azert sokat nyom a latba. mint amikor kinyitunk egy szensavas uditot es kiszabadul a levego. micsoda hasonlat julia! hat igen, a rozefroccs...

párhuzamos pisilés

igen, valóban sok a kérdés. ebből pedig felmerül a kérdés (haha), hogy miért pont most jöttek ezek elő. mi váltotta ki, mi az oka. 

pánik-e, vagy önismeretre való vágy, hely- vagy útkeresés. bizonytalanság-e, vagy az új környezet és emberek mozdítottak-e el a helyemről. esetleg Szilágyi Mihány tanár úr. 

a tegnap este sok szempontból érdekes volt. az első közös nagy buli, csilla lakásán, borral, macskával, erkéllyel. több órás elméleti beszélgetések, mámorban született gondolatok söpörtek végig, felvetve új kérdéseket, új nézőpontokat. kostolgattuk egymást, és az eredmény mindenképp pozitív. megtaláltuk mindenkivel a közös hangot. 

szóba került egy rakat olyan dolog, amit most nem kezdenék el fejtegetni, mert nagyon mély, bonyolult és unalmas olyannak, akinek erre nincs affinitása, ráadásul fárasztó, márpedig reggel 8kor értem haza, háromnegyed 10re már ideértem ludwigba.

ahogy pár órája ázott kutya módjára, befagyott seggel, begöndörödött hajjal, ázott kutyaként zötykölődtem az örs felé, sokként észlelve (vagy éppen örülve neki?) az őszt, aztán 20 perc alatt kicserélődve zötykölődtem a metrón ludwig fele, végig ezek a dolgok keringtek bennem. erős vagyok-e, ha igen, akkor miért. hogy az ember képes e objektíven nézni a problémáit, vagy mindig egy beszűkült irányvonal szerint akar megoldást találni rá. miben változtatott meg az elmúlt 6 hónap (rém sok dologban egyébként), és hogy ezt a tempót tudom e tartani. 8 év után egy teljesen más életszakaszba kerültem, amiben más a családi helyzet, az anyagi, mások a barátok, új barátok, más a kapcsolathoz való állásom, hirtelen rengeteg dologról lett véleményem, nézetem, hirtelen kérdések merültek fel, hirtelen kereszteződések és útjelzők jelentek meg az eddig egyenes úton. hirtelen felelős lettem magamért és másokért, feladatokat kaptam, amiknek már némiképp súlya van. fura, nemrégen valamelyik blogbejegyzésemben pont azon merengtem, hogy mi és hogyan fog változni, váltotzik-e majd egyáltalán. erre a válasz egy határozott IGEN (végre valami, amire van válasz..), és ez még csak az eleje. ebben egy sor dolog benne van és benne lesz, a bennevoltról ne is beszéljünk. 

visszatérve a kérdésekre és mr koppenhága felvetésére, hogy próbáljuk meg mostmár a választ is megtalálni, nem tudom, hogyan viszonuljak. fontos egyáltalán a válasz? mindig a MEGOLDÁS a lényeg, nem lehet, hogy inkább az odáig tartó folyamat, a kérdés megfogalmazása önmagában, nyersen, meztelenül? 

az emberek mindig definíciókat keresnek, konkrét, kimondható dolgokat, amikre azt mondhatják, hogy "hát ez relatív", mert rém könnyű minden vita alól kibújni azzal, hogy RELATÍV (nemdebár szilágyi tanár úr? ezt maga mondta!), aztán esztelenül cáfolni és új materalizált fogalmakkal érvelni. miért KELL mindent meghatározni? és akkor: miért kell mindenre válasz...? jönnének új kérdések. azok mindig vannak. 

egyébként nekem ez így most tetszik. tudom, hogy nem unalomból jönnek ezek az impressziók, mert reggeltől ééjszakáig elfoglalt vagyok, ergo valami más generálja, ami jó érzés. önmagában rengetem meg saját magam világnézetét, megdöntve olyan hegyeket, amikről kiderült, hogy egy kis homokbucka, megtalálva apró fűszálakat, amiket eddig észre se vettem. tegnap már sok fröccs után mondtam valami olyasmit, hogy mindenki olyan, mint egy massza, és egy gondolatsor következett, ami nagyon tetszett. ha esetleg valaki erre emlékezne, akkor kérem világosítson fel, mert elfelejtettem. ahogy rengeteg mást is sajnos. de hát ez a szép az egészben. pedig pöpec kis felvetés volt. 

fogalmam sincs merre visznek ezek a változások  - környezeti és belsők egyaránt - , azt se, hogy jó vagy sem, azt pláne nem, hogy van-e értelme, de csak a hülyék pisilnek széllel szembe. úgy hogy hajrá júlia.

hipotézisek és valami teljesen más

az alábbi idézetben olvasható szöveg FIKTÍV, ahogy a személyek is azok. ergo az is FIKTÍV, amit beszélnek, senki ne vonatkoztassa magára, rám pláne, és  kiss pistire az utca végéről SE. egy művészetfilozófia órán felvetett kérdés továbbgondolása révén született, spontán, minden alaptól mentesen.

" - volt már szerelmes?
- nem.
- racionális tapasztalatok alapján mondja ezt vagy szimplán még nem érzett ilyet? esetleg nem hisz benne?
- visszakérdeznék. belefér a racionalitás bármibe is, ami a szerelemmel kapcsolatos?
- hogyne. minden biológus tudna az oxitocinokról mesélni. a feromonokról nem is beszélve.
- minden biológus volt már szerelmes..?
- erről egy statisztikát kéne böngésznie, nem engem.
- akkor válaszolok a kérdésére: ma úgy kezelik a szerelmet, mint valami felnőtteknek kitalált Kinevetavégén játszmát, ami közben még jól is szórakoznak és kielégítik a fizikai igényüket. Én érzékeny vagyok.csúf vereséget szenvednék. nem férek bele az ilyen játékokba.
- miért nem?
- mert az érzések nem műanyag bábuk. a vonzalom pedig nem egy dobókocka, tudja..".


Valami teljesen más

Az emberek nem gondolkodnak. legalábbis a többsége. én se. arra a kérdésre ki vagyok én? elmondják a nevüket, esetleg a születési dátumukat, helyüket. nem teszik fel magukban a kérdést, hogy a rajtam kívül még többtucat hasonló névvel rohangáló egyed is akkor ezek szerint ő lenne? hogy a többszáz ugyanazon a napon született egyed is ő akkor? ha megkérdezik hány éves vagy, mondasz egy számot, de fogalmad sincs mi tulajdonképpen az idő. azt állítod szerelem, de magad sem tudod megfogalmazni, hogy mi az. (lehet nem is kell?) 

járkálunk a mindennapokban, tesszük a dolgunkat, teszem én is, felkelek, nyugisan elkészülök, suli/ludwig, hazaérek, elmegyek, stb., lefekszem. ez persze valakinek izgalmasabb, valakinek szürkébb, de nem ez a fontos. bárhogyan is telnek ezek a napok, a meg- és átélésen kívül odafigyelünk e arra, hogy mi történik körülöttünk? nem, nem a politikáról, meg globális felmelegedésről és a többi metropolban olvasható hasznos információáradatra gondolok. mi zajlik BENNÜNK és VELÜNK, milyen BENYOMÁSOK érnek, ezeket HOGYAN kezelem, mire mit és MIÉRT reagálok? hogy látok másokat? ők hogy látnak engem? fontos vagyok? te fontos vagy nekem? van e helyem, mi az  HELY, és milyen szerepet töltök be ezen a helyen? igen, a ki vagyok én? szép kérdésre egy kicsit speckóbb kérdésáradat. valószínűleg senki a büdös életben nem tudott rá őszintén és határozottan mindegyikre válaszolni (na jó, lehet, de az mindenkitől jelenleg nagyon távol van), nem is ez az, amire ki akarok lyukadni. hanem hogy miért nem próbáljuk meg? miért nem akarunk ezen csak egy kicsit gondolkodni? akarás kérdése? intelligencia kérdése? olvasottság kérdése? kell e ezeken gondolkodni egyáltalán, van erre szükség, értelme? muszáj feltétlen megismernem a bennem zajló folyamatokat, nem elég e az a név, dátum és igazolványkép azon a személyi azonosítókártyán? és ki vagyok én, hogy ilyeneket kérdezzek?????

prózaian füstös kis bőrüléses kocsmában

Nos. Előre közlöm, hogy ez egy hosszú bejegyzés lesz. Magamhoz képest. Hosszú bejegyzés lesz, ezért több fejezetre szándékozom osztani, bár ez nálam abszolút a lehetetlennel egyenlő, soha sem voltam képes tematikák szerint működni. Ezek főképp elmélkedések lesznek, olyan gondolatok, amiket egy történés, látvány, mondat vagy egyéb generált csöppnyi fejemben, úgy hogy aki a realitás talaján kíván maradni 3 vagy több lábbal és tartózkodik minden olyantól, aminek például nincs szaga, az akár eme fantasztikusan szofisztikált mellérendelő mondat végi írásjel után be is zárhatja a blogot és verheti a farkát, mert az életszerű. de ha netalántán akadnak az olvasók közt skizorfrén Freudok, pszichológia/filozófia/ganajtúró tanoncok, esetleg szeretnek más szorongásain vagy narratívan hülye eszmefoszlányokon egy ízeset röhögni, és már csekkolták a facebookot, levitték a kutyát sétálni, összebalhéztak a tesóval, magukra öntötték a kávét, elszívták a reggeli cigijüket, elszívták a második cigijüket, a reggeli morzsamaradékokat kirázták a klaviatúrából, bekapcsolták a petőfi rádiót, megtalálták a fél pár zoknijukat, válaszolgattak az üzeneteikre (vagy nem), elintéztek minden anatómiai törvényszerűséget a fürdőszobában, vagy netán KURVÁRA RÁÉRNEK, azok egész nyugodtan görgessenek csak lejjebb. vagy ne. szabad országban élünk.

Kallódás

Valószínűleg a legprimitívebb fazonnak is életében egyszer megfordul a fejében (de lehet naiv vagyok), hogy mi az élet értelme. az Ő Életének az értelme. mi az az élet, mi az az értelem, és ez a kettő hogyan függ össze. Na, hát én ezeket most nem fogom taglalni. Se más, se magam kontextusában. Amikor az ember éppen nem csinál semmit, csak úgy teng-leng a világban (igen kedves nővérem, rólad van szó), annak esténként a fröccs mellett általában elhangzik a szájából az a banális mondat, hogy "semmi értelme az életemnek." kell? kelleni kell, kérdés, hogy ez mennyiben elégít ki minket. vagy hogy MI. kell feltétlen és állandóan valami hasznosat és céltudatosat csinálni? Valószínűleg ha nem is mindig, de szükségünk vanr rá, különben elkezdjük magunkat céltalannak és semmire-sem-jónak és semmihez-sem-értőnek és egy Nagy Szardarabnak érezni. Aztán belekezdünk valami izgalmasba, feladatokat végzünk, tanulunk újakat, tapasztalunk, beszélgetünk és máris úgy érezzük, hogy nélkülünk nem is forog ez a nagy gépezet. (hát pedig de). persze ez viszonyítás kérdése. egy hajléktalannak ez nyilván mást jelent(het), mint anno Gandhinak. általános tény, hogy az ember akkor érzi, hogy az életének van súlya (nincs), ha fontosnak érzi magát. ha SZÜKSÉG van rá, ha HIÁNYOLJÁK, ha KÉRDEZIK, ha MEGHALLGATJÁK és még lehetne sorolni. de van ennek jelentősége ebben a buzi nagy világban? van e jogunk fontosnak érezni magunkat bármikor is ilyen hangyafosnyi léttel? vagy hogy érhetjük el, hogy ennek Tudatában mégis elhiggyük, hogy igenis gáz van nélkülünk, pótolhatatlanok vagyunk. (azok vagyunk?). Valaki a szerelemben, valaki a családban, valaki a munkában találja meg ezt a nagy kérdőjelet. művészetben. tök mindegy. mást teszünk boldoggá? kinek akarunk ezzel örömet okozni? a társadalomnak, magunknak?

Igazából nem értem ennek a végére. majd ha egyszer nagyon bölcs leszek.

Félelmek

ad. I. 

Az ember rém sok dologtól fél. De komolyan, egy rakat hülyeségtől. Legyen az pók, halál, nők, mindenkinek van gyengepontja, nekem valamiért úgy érzem, hogy különösen rengeteg. Nem szeretném sorolni, akit érdekel majd megkérdezi. Most, hogy 8 év után be "kell" illeszkedni egy új közösségbe, meg "kell" magadat kedveltetni, jófejnek, lazának, nyitottnak, menőnek, viccesnek "kell" lenni, ott lenni a bulikban, inni, véleményt nyílvánítani stb, na ez például bennem frusztrációt okoz. 3 fröccs után akácfában egészen könnyen megy, de egy hete fogalmam nem volt, hogyan kellene ezt kezelni. pláne, hogy se a gigamenő bulikban, se a méggigamenőbb gólyatáborban nem voltam ott. szerencsére a környezet ezt megoldotta, kiderült, hogy 8 évvel később se megy nehezebben se nekem, se másnak, hogy nem csak én vagyok ezzel így, és vannak hozzám is hasonló emberkék, akiket igen megkedveltem ez alatt a 3 nap alatt. nem is ez a lényeg. tele vagyok ELLENTÉTTEKKEL.

ad II. - ellentétek

könnyű kezdésnek egy egyszerű példa: régi barátok - új barátok. a régi barátok már túl jól ismernek, esetleg unnak is. az újjaknál még csak puhatolódzol, körbesétálod őket; mi érdekli őket, hallgatók vagy inkább nagydumások e, pletykásak, lelkizősek, naívak satöbbi. míg az előbbi esetben inkább csöndbe burkolódzva a bölcs hallgatók közé lehetne sorolni (ez mondjuk az alkoholmennyiségtől, a társaság összetételétől és annak számától is függ), de úgy nagy általánosságban. míg utóbbiban - ugyan nem volt sok idő ennek megfigyelésére - sokszor azon kapom magam, hogy ennek az ellentéte.

ott van például barnabás. nem is régi, de már nem is új. legendásan sokat lógtunk el erről-arról, ragadtunk rajziskola helyett az 57 prózaian füstös kis bőrüléses kocsmájában, tárgyaltuk az élet nagy kérdéseit. legalábbis ő szerinte. igaz, nem áll messze az igazságtól, de azért nagyrészben róla, a barátnőjéről, a szerelemről, szexről, vikiről, más vikikről, más nemvikikről, jövőről (jövőjéről) volt szó, több asszociációt felvetve és átélve, leírva és megrágva. a múlthét szombat érdekes volt. ugye barna? ugye anita? jah és lógok Neked egy doboz cigivel, sry.

aztán ott van persze az a dolog, hogy hogyan éljek. szarjak le mindent, mondván inkább kihasználom az időt, vagy próbáljam meg aszketikus módon visszafordítani a dolgokat, és sóvárogjak. egy olyan életet élve, ami nem én vagyok, és soha nem is leszek, még ha a részem is, akkor sem teljesen. hát nem tudom. ahogy sok mást sem. például hogy miért kéne magam szar embernek éreznem azért, mert én nem vagyok nővérem meg anyám. hogy nem a család, meg a rend, meg a problémák a legkardinálisabb kérdések az életemben, hogy nem vágyom cuki kertre, cuki konyhára, és kilógva a család többi női tagjából, vannak barátaim, mernék külföldön élni, eljárok este, eljárok nappal, és nem kesergek olyan dolgokon, hogy nem tetszik a lábfejem. bumm. mert az emberek imádnak keseregni.

Nyomó-effektus

Szóval szeretnek keseregni. Imádnak problémázni. Ha 2 vagy több embernek nincs miről beszélgetnie, a problémák mindig jó téma lesz. (figyeld meg). már abból az alapvető katartikus élményből kifolyólag, hogy mindketten emberek vagyunk, neadjisten egy nyelvet beszélünk, egy országban élünk stb. dobáljuk egymásra a szemetünket és nem is érdekel minket, hogy az elrepül a másik feje felett, esetleg pofáncsapja. nem érdekel minket, hogy visszadobja a sajátját, esetleg elkapja a miénket, kihajtogatja, megnézi, elolvassa és kérdez. sőt, néha félünk is az utolsótól. abban viszont hiszek, hogy a dolgokat igenis ki kell mondani. ez a kijelentés nálam egy igen hosszú és nehéz folyamat része, amiben mr. K. rengeteget segített. nem mondom, hogy teljesen pöpec a dolog, de azért működik. az más kérdés, hogy a befogadó az megfelelő e olykor, de ha éppen őt érinti a dolog, akkor nincs mit tenni. a megemésztés/feldolgozás már nem az én dolgom. és ha még véletlenül az illető a kihajtogatós kategóriába tartozik, akkor egy egészen jó beszélgetés is elindulhat. ami persze oda-vissza működik ESETLEG. és akkor már csinálhatunk egy olyan kategóriát, hogy nem szemetekkel hajigáljuk egymást, hanem leülünk törökülésbe és beszélgetünk. egymásról, magunkról, világról, kiskaticáról. totálisan idillikus, már csak egy képeslap hiányzik.

Térjünk át, térjünk vissza, térjünk ki, avagy inkább rohangáljunk

Térjünk vissza az ominózus szombat estére barnabással. erősen figyelemmel kísértem beszélgetésüket, aminek központi témája (nohát mily meglepő..) a kapcsolatok volt. a Kapcsolatok. kap-cso-la-tok. kapocs. kap és csotok. kaplacsotok. KAPCSOLATOK. milyen drámai egy szó! és milyen súlyos. bele se mennék, annyira. errről csak annyit, hogy kényelmesen iszogattam a rozéfröccsömet, simogattam a macskát, és végig azon agyaltam, hogy nekem mindahhoz rohadtul nincs kedvem, amiről nővérem papol. így játszma, úgy játszma, megjátszás, hazugság, praktikák, konfliktus kezelés és egyéb teátrális szavak röpködtek. játszmák a sportokban és játékokban vannak, megjátszás a színházban, hazugság a bíróságon, praktikak a nők lapja caféban,  kezelni pedig a idegbetegeket kell (vagy nem..). dühös vagyok? TESSÉK, KEZELD.

Epilógus, de még nem az utolsó

Láttam nemrégen egy filmet. irtó semmitmondó volt, szar színészekkel és nuku mondanivalóval. na jó, azért mégis. kicsit hasonlít a Bakancslistára. olyan tipikusan 'megtudomhogyrákosvagyok és kihasználomamaradékidőm' film. annyi különbséggel, hogy itt nem két vénülő különböző identitású pasasról, hanem egy életvidám, mókás csajszival történik meg. Fogalmam sincs egyébként, hogy miért ragadt meg bennem ez a film. nem azért, mert olyan mélyreszántó gondolatok voltak benne, az biztos. nem is a káprázatos színészi teljesítménytől. (a Bakancslista viszont rendelkezik hasonlókkal). Talán mert az utóbbi időben nekem is el kellett fogadnom azt a tényt, hogy nem fogom átélni azt, amitől oly sokan rettegnek, avagy Megöregedni. 3. stádiumú vesebeteg vagyok, és ez csak egy a sok dolog közül, amit a szövődményekből fel lehetne sorolni. szerencsémre nem életem derekán közlik velem, hogy "3 hónapja van hátra", nem ilyen drasztikus a dolog, senki ne értsen félre, azért a ráktól elég messze vagyok. bár soha nem tudni gyerekek :D. itt a lényeg azon van, hogy nem tervezek a szalvétára családi házat és gyerekszobát. mindemellett otpimista vagyok és szeretnék egyszer paradicsomültetvényt. én és a kert, na mindegy...
csináltam egy listát, hogy miket szeretek. élvezek. imádok. stb.. ezen élőlények nem szerepelnek. csak érzések, fogalmak, tárgyak, kreatív angol wc-k. persze ez még bővülni fog. ez rém gyerekesnek tűnik (már ITT felmerül a kérdés, hogy NA ÉS?), de nekem ez fontos. fontos, hogy ha egyszer olyan helyzetbe kerülök, amivel már nem tudok együtt élni, akkor erre ránézhessek. fontos, hogy tudják MÁSOK, hogy mik voltak ezek. az utóbbinak mondjuk nem tudom mi értelme, de már leírtam egy csomó értelmetlen dolgot és még fogok is, szóval ezen már nem fog igazán múlni.

bűvös szó: megfelelés

imádom ezt a szót. olyan sokan és sokszor használjuk, hogy a háború és béke is betelne vele. és ÓÓ, hányszor emésztetettem magamat emiatt. amikor anyámnak baja volt, amikor szintvizsgák voltak, amikor barátom volt, amikor jamland volt, amikor barátnők voltak, amikor suli volt, amikor ez, amikor az, amikor anyámtyúkja. apámtyúkja. most csütörtök van, de már kurva kimerült vagyok. elkezdődött a fősuli, tornyosulnak a jegyzetek, az elintéznivalók, új barátokkal randi, régi barátokkal lenni, a többi baráttal lenni, otthon megfelelni (főleg anyámnak), nővérem lelkét ápolni, ludwigban helytállni, apámhoz elmenni, kezelésre járni, nagyival törődni, házat eladni, ezt felhívni, azt elintézni. rövid tweetekre van időm, 5 kávéra, és mire este a géphez ülnék mondjuk írni már se energiám, se borom. bár az utóbbin általában gyorsan segítek. ez most panaszként hangzik így visszaolvasva, pedig igazából mostanában élvezem ezeket, mármint a pörgést. csak bizonyos okokból kifolyólag elég fáradékony vagyok, de ez most mindegy. lényeg a lényeg, s legyen ez az utolsó gondolat, hogy mindig meg akarunk felelni valahol, legtöbbször mindenhol, egyszerre, a legjobban, aztán összeroskadunk. ennek pedig semmi értelme. ha a felfújt összeesik, miután kivetted a sütőből, akkor csinálhattad azt akár egy napig is, lószart sem fog érni, maximum kikanalazod a tálat bánatodban és a vendégeket megkínálod pudinggal. nem rohan el mellettünk az életünk, fizikai korlátokat tekintve muszáj velünk együtt haladnia. mázli, nem?

sok dologról tudnék még írni. de azt hiszem mára elég lesz ennyi.

annak ellenére, hogy fél 6 körül kerültem vízszintesbe, 11kor kipattant a szemem, s a még enyhén kába állapot ellenére nem tudtam visszaaludni. kislámpa fel, átöltözés, egy tejeskávé, ki a lebombázott erkélyre. cigit meggyújt, körbenéz. púpos hamutálak, borospoharak, leégett gyertyák. jól esik, hogy most fakultatív délután van. montázsolás, plakátfotózás.

ruhák még mindig szanaszét. ragasztók. part III.

• 

  27 perce

  Julia Farkas

  • egyébként a ragaszkodás fura dolog. hol szeretetből táplálkozik, hol vágyból, hol pedig abból, hogy biztonságra vágyunk. a ragaszkodás valamiféle menekülést jelent, menekülést a bizonytalantól, az ismeretlentől, a "rezgő lécű" érzésektől. röghöz köt, és beszűkít.
• 

  27 perce

  Enikő Solymos

  • ez úgy igaz, ahogy ide le van írva.

ruhák szanaszét part II.

igazából folytathatnám az előző bejegyzést, de most így van kedvem. csakmert szeptember 1-je van. egyébként nem hiszek ezekben az "mostantól új életet kezdek" klisékben és a hozzátartozó anomáliákban. ma még barna, remélem délután egy kis kávé mr koppenhágával, holnap apám. aztán hétfőn kezdődik a főiskola, ami egy csomó más dolgot von maga után. nem újat, mást. más embereket, más tanulnivalót, más környzetet, hangulatot, időt. most idézném mr k. idézetét poppertől: "nincs átmeneti időszak:". és ebben van valami. nem lehet valami átmeneti, ha egyszer az időben történik, és szakasza van. akkor is van, és létezik, a jelen, még ha nem is olyan hosszadalmas. vannak 8 éves időszakok, vannak 8 naposak. 8 percesek. menzesz esetén. most kétségtelenül MÁS (új..?) időszak következik. ki tudja meddig fog tartani. a költözéses mizériát belevéve. mindesetre szeptemberben vége ludwignak, felszabadul egy csomó időm. szeretnék emberekkel találkozni, beszélgetni, élvezni a hobbijaim, újakat keresni. rajzolni újra, alkotni. aztán a többi majd alakul. egyébként pár hete elkezdett fusztrálni, hogy kik olvassák ezeket a sorokat. sokszor azt gondolom senki, van hogy úgy érzem, már túl sokan. aztán belegondoltam, hogy ha valaki felhívna, hogy "helo, megiszunk egy kávét, elszívunk pár imát és csevegünk", akkor ugyan ezeket mondanám. aki erre nem hajlandó, és mégis érdekli, akkor meg elolvassa. bumm. egyébként is az ember egy kedves tulajdonsága, hogy állandóan csak magáról beszél. múltkor mondtam áronnak (csak hogy kicsit változatos legyen), hogy az írásaival viszi előbbre a gondolatait, így ad  nekik egy ívet, éppen ezért eressze ki, ami benne van, akár indulatból, akár nem, írja le és ne törődjön a következményekkel. rájöttem, hogy tulajdonképpen magamról is beszéltem. szeretek írni. faszságokat vagy sem, jól esik. most, hogy ludwigban sokszor van időm, csönd, alkalom, figyelem, szeretnék rászokni, hogy minél többet írjak ide. mondjuk arról, hogy jön az ősz, és végre előtúrhatom a pulcsikat, a sálakat, a piros csizmám és a színes esernyőket.

ruhák szanaszét

imádom twittert. másnap olyan szórakoztató visszaolvasgatni az ittas állapotban felindultan írt kis megjegyzéseket. a tegnap este vegyes volt. kezdek kiábrándulni ezekből a szórakozóhelyekből. igazság szerint ahogy tegnap utaztam a metrón borzalmasan éreztem magam az idegen embertömeg között. nem tudom mi ez, sokszor előjön, nem mondanám emberiszonynak, mert nem az, csak szimplán borzalmas. de lehet igazából másokra vetítem ki a saját magamban tartott kétségeket. ki tudja. majd megkérdezek valakit a metrón. aztán ott se lett jobb. útközben se lett jobb. egy-két sör után jobb. de feszélyeznek, bosszantanak, és kellemetlenül érzem magam, hogy ott vannak, hogy idegen, hogy beszélgetnek, hogy élnek, léteznek, szaguk van és arcuk, és mindez közel van hozzám. mindegy. kaptam csempét, rajzokat, matricát viki melléről. igazság szerint kicsit nyugira vágom. úgy konkrétan nem volt zsúfolt a nyár, mégis sok dolog történt. sok bor csúszott le a torkon, sok aggodalom, sok érdekes gondolat, sok nevetés, sok kimondatlan dolog, sok szem mesélt nekem, sok szájnak beszéltem, sok járdát bejártam és bejártunk. megint úgy érzem, hogy a sinus-görbe tetejére értem, és megint szeretnék lefele haladni, nem érzelmileg, hanem nem is tudom. tettekben? nem. felfokozottságban. talán. nem tudom, hogy mondják ezt. mint amikor a koncert után fura a nagy csönd, még cseng a füled, de nem érted most mi történik, vagy mi jön, csak egyszerűen be akarsz ülni a kocsidba és csöndben autókázni, mosolyogni, hagyni a gondolatokat. nem mintha lenne kocsim. hazaérni, kávézni, rágyújtani, montázsolni az új szerzeményekből, doorst hallgatni, fröccsözni talán. szóval hagyni a gondolatokat szanaszét, mint a ruhákat az szobámban.