ruhák szanaszét

imádom twittert. másnap olyan szórakoztató visszaolvasgatni az ittas állapotban felindultan írt kis megjegyzéseket. a tegnap este vegyes volt. kezdek kiábrándulni ezekből a szórakozóhelyekből. igazság szerint ahogy tegnap utaztam a metrón borzalmasan éreztem magam az idegen embertömeg között. nem tudom mi ez, sokszor előjön, nem mondanám emberiszonynak, mert nem az, csak szimplán borzalmas. de lehet igazából másokra vetítem ki a saját magamban tartott kétségeket. ki tudja. majd megkérdezek valakit a metrón. aztán ott se lett jobb. útközben se lett jobb. egy-két sör után jobb. de feszélyeznek, bosszantanak, és kellemetlenül érzem magam, hogy ott vannak, hogy idegen, hogy beszélgetnek, hogy élnek, léteznek, szaguk van és arcuk, és mindez közel van hozzám. mindegy. kaptam csempét, rajzokat, matricát viki melléről. igazság szerint kicsit nyugira vágom. úgy konkrétan nem volt zsúfolt a nyár, mégis sok dolog történt. sok bor csúszott le a torkon, sok aggodalom, sok érdekes gondolat, sok nevetés, sok kimondatlan dolog, sok szem mesélt nekem, sok szájnak beszéltem, sok járdát bejártam és bejártunk. megint úgy érzem, hogy a sinus-görbe tetejére értem, és megint szeretnék lefele haladni, nem érzelmileg, hanem nem is tudom. tettekben? nem. felfokozottságban. talán. nem tudom, hogy mondják ezt. mint amikor a koncert után fura a nagy csönd, még cseng a füled, de nem érted most mi történik, vagy mi jön, csak egyszerűen be akarsz ülni a kocsidba és csöndben autókázni, mosolyogni, hagyni a gondolatokat. nem mintha lenne kocsim. hazaérni, kávézni, rágyújtani, montázsolni az új szerzeményekből, doorst hallgatni, fröccsözni talán. szóval hagyni a gondolatokat szanaszét, mint a ruhákat az szobámban.