egy hasonlatrol

hat igen. azok a buzi orszagutak.

nem értem én az embereket.
lehet nem is akarom.

a szar bor - szabolcsi pálinka kombót nem preferálta a gyomrom. a társaságot jobban.
de az a forralt bor se volt rossz.

könyörgöm csak szivecskéket ne.. -.-"

valaki szivet ad neked, valaki merget. valaki ad, valaki elvesz.

ez dejó

Seyit UYGUR { Ebru Artist } from Oguz Uygur on Vimeo.

BESZELJUK MEG bazdmeg hat persze, BESZELJUNK MEG MINDENT, mert errol szol ez az egesz kibaszott vilag. hat kurvara nem akarom MEGBESZELNI.
rohadtul nem izgat se a hiszteria, se a nyavogas, se  a drama, martirt pedig vegkepp ne jatszon senki! akkor beszelgessunk, ha kepes vagytok ra!

úgy döntöttem az estémet Mr. Wine-nal és Dr.Bonddal töltöm. u.i. A kérdések tisztán elhangzottak, de a láma nem mondott semmit.

az előző bejegyzésem úfent egy faszság. nem törlöm ki, hátha tanulok belőle.

sakk az ordoggel vagy valami massal

atkos dolog a duh. szukseget erzed, magadenak, egy rakat dolgot gerjeszt benned, ami csak illuzio. az erodet taplalva emeszt meg, ugy rag meg, hogy kozben energiat ad. eszre se veszed, de hatraltat, gatol, beszukit, es leginkabb becsap. az utobbi idoszak ketsegei, kerdesei is az ebbol valo kiszabadulas segelykialtasa, az ellentetek feloldasa, a kitoro vulkan lecsititasanak jajveszekelese. olyan sok dologra voltam duhos. az emberekre, az eletemre, a betegsegemre, a csaladra, a helyzetre, kapcsolatokra, szerelemre, tehetetlensegre, magamra, az egesz vilagra. ha kiadom, akkor jo. egy csomo feszultseg tavozik, erre sok mod van. de ez csak a tunetek kezelese, nem a problema megoldasa. egy ido utan urja elburjanzik, mint a rak. kiujul es meg durvabban tor elo, ezert olyan aljas, egy orok kuzdelem. olyan igazsagtalan minden, es ezzel nem tudok megbaratkozni. de ha a duhomet nem kiadom, nem elfojtom, es nem viaskodok vele, hanem vegtelen sakkjatszmakent kijatszom, elcsevegve, az o fejevel gondolkodva, baratian, minden tet nelkul, es beismerem, ha eluralkodik rajtam, akkor igenis lehetek egyenlo. lehetek eleg eros ahhoz, hogy lerendezzem es elszakadjak tole, kikeruljek a befolyasa alol. talan meg fejet hajtva el is iszkol. ha nem, az se baj.

kialtas

Bob!

REcenzió. ha ráérsz.

azt kérték írjak. hát írok. bor nélkül, inspiráció nélkül. pedig sok dolgom volna, annyi, hogy bele se kezdek. viszont olyan dolgok, amiket szívesen csinálok, ezért sem panaszkodom. mert szívesebben csinálok egy Ex Voto RETABLO-t (még én se tudom, hogyan), vagy makettet, vagy kiállítás recenziót, mint egy évvel ezelőtt mondjuk matek témazáró gyakorló feladatokat. 

én nem szeretek mostanában írni. nem látom értelmét, hogy leírjam, mi van velem. sok jót úgysem tudok elmondani, hát akkor minek? aki szívesen hallgatja a problémáimat, az majd szépen megkérdezi. VAGY NEM. bár ezt anno is így gondoltam. mindegy. 

írjak filozofálgatásokat? kinek van türelme azt elolvasni? minek írjam le, ha senki nem fogja magát, és pötyögi le szépen a véleményét? vagy jön át az erkélyemre 2 üveg borral? 

írjak érdekes dolgokról, amiket a suliban tanultam, pl. a strauss-howe elméletet? akit ez izgat, az majd utánajár. 

tulajdonképpen az egyetlen haszna, hogy itt ütöm el az időt legtöbbször bortól mámoros pillanataimban, a visszaemlékezés. ahogy ez régebben is előfordult, visszaolvasgattam. hónapokra, egy évre. ilyenkor látom, hogy miben változom, mik foglalkoztatnak, az aktuális problémákat, gondokat. mert hát ahogy elnéztem, némi kivétellel és jobb pillanatot leszámítva csak ezek kerültek be ide. pedig bizonyára van ennél több jó emlékem is. 

valahol jött egy törés. nem is tudom pontosan, hogy hol, mikor, milyen eseményhez köthető, nem is fontos, én sem emlékszem, nem is volt konkrét. nézegessünk vissza.

2011. JÚNIUS 12., VASÁRNAP

lehet velem van a baj. hogy túl normális vagyok. vagy túl komoly, vagy túl túl túl.. szeszélyes. nem, mert az nem normális. mert az már nem fér bele egy emberbe ugyebár...túl érzékeny? lehet, de akkor azt még magamnak se vallom be. toleráns vagyok, azt tudom. de néha ki tudnak akasztani a primitív, buta, okoskodó lányok-fiúk, akik a flegmaságukkal vagy a nagy bölcselkedéseikkel a világ közepének érzik magukat, 3-4 mondatban elmesélik a legjobbat magukról, hogy minél szimpatikusabb legyenek egy ismeretlennek, vagy a nagyon menő lekezelő affektálással valami műembert kovácsoljanak magukról, aztán az illető vagy csorgatja a nyálát vagy leszarja, de egyik sem megfelelő. a metrón süt a tekintetéből az értelmetlenség, rendben, nem lehet mindenki nagy ész, de kérem szépen, ha magyar szakra mész.. ne írd nekem az egyik-et két gy-vel!!!!
és mivel már nincs H., van egy szabad hetem FOO-ig.

tavaly nyáron Bobról írtam, párkapcsolati problémákról írtam, földrajz érettségiről írtam, FOO-ról írtam, egyéjszakás kalandokról írtam. akkor nem itt kell keresni.

kezdeti lelkesedés.

2011. SZEPTEMBER 12., HÉTFŐ

mrs nemdebár

annyi mindent akartam írni.
és most itt ülök egy finom különleges borral, jobbra mellettem egy kézzel készített hamutál, füst, és nem jön semmi.
ma voltam csendesben. az a hely mindig valami új burkot von körém. valami olyat, ami jó, amitől újra lelkesedem - a jövő már nem is tűnik olyan lehetetlennek, az idő nem tűnik kevésnek, olyan folyékony anyagnak, ami kifolyik a kezemből, mielőtt erősen megszorítanám és ránevetnék.
a hétvége jól telt. a vidéki csönd, a harang, a nyugodt környezet, egy lila korcsolya és motorozás. naplementés zötykölődés a vonaton.
a hétköznapok egyre sűrűsödnek, pedig ez még az eleje. nem tudom, hogy ezt végig lehet-e csinálni ép ésszel, vagy éppenséggel pont hogy nem. csak sodródni az árral, csukott szemekkel, elképzelve a végcélt. nincs is olyan, hogy végcél. célok vannak, eredmények, amik aztán mindig visznek előre. és ez a lényeg. előre.

aztán  jött a suli, táncpróbák, szalagavató, totálisan kifordult napok.

2011. NOVEMBER 29., KEDD

sztoikus elméletek meghazudtolása

írt.

meglepődtem. azt hittem dühös.

én nem tudom mi vagyok.

nem tudom, mit érzek.

nem tudom, mit akarok.

nem tudom, mit tegyek.

előkerült az a szám, amitől a padlóra fekve meghalni tudnék .

borozom és az szól. "...elfogyni az ölelésben"

van még időm, az antibiotikumot éjfélkor kell bevenni.

kicsit kaotikusak most a napok.

csalódások és végtelen sok viasz. várakozás. táncpróbák. ruhapróbák. zene. tanulás.

jó is meg nem is.

de mi a jó és mi a nem?

a fizikai megpróbáltatások. valahol itt kezdődött.

2011. DECEMBER 15., CSÜTÖRTÖK

amíg te kétszer nevetsz

létezés percről percre. nem üvölteni, mert nincs itthon senki és nem hallják.
6 óra. telefonébresztő, antibiotikum. kutyát beengedni, anya jön.
tablófotózás? hajat kéne mosni. angol házi. kibúvót találni.
reggel hívni a doktornőt.
10 óra. telefonébresztő, bevenni a fogamzásgátlót.
megnézni jött-e üzenet. semmi. cigi az erkélyen.
bor? nem szabad. na jó egy kicsi.
még egy pohár belefér.
hányinger.
sok volt ma a bkv. menni fannihoz. kórház. kórházszag. öregek, csöpögő cső a kilométer hosszú folyosón.
sötétarcú emberek. kék köpeny. ételhordó, mosolyogni fannira. 123-as busz, tömeg. határ út és csövesek. soha nem érek haza.
melegem van. sálat le, középkorú férfi a dekoltázsomat nézi. bambulás, deák. sok ember megint. örs, elázás 4edszerre. szardínia. hol a citrom? a só marja a kiharapott szám.
fertőtlenítés: vattapamacsok. ez is büdös.
rendet kéne rakni. wc-re kéne menni.
inkább egy cigi.

Nincsenek megjegyzések:

derűlátó borúlátó közönylátó

meztelenül fekszem az ágyamban, ezer párnával a derekam alatt, hogy száradjanak a különböző oldatok és krémek.
ha holnapra nem javul, akkor kórház fenyeget, de rosszabb, hogy alig birok járni.
fanni sokkal jobban van, és ez megnyugtat.
a karácsonyból jelenleg annyit észlelek, hogy új, ünnepi kiszerelésben lehet kapni a nemtudommilyen gyógyszereket. legalábbis a reklám szerint.
kezdek megnyugodni. a hétfő-keddi kiborulásom teljesen kimerített, végigaludtam a napot és már van 2 összefüggő gondolatom.
tegnap el akartam menni innen. odáig fajult a dolog, hogy összepakoltam éjjel 11kor, míg végül anyám nyugtatott le.
de a vágy megmaradt.

valahol itt hittem, hogy a dolgok a tetőpontjukat érték el. ó szegény gyerek, de naiv :D

2011. DECEMBER 12., HÉTFŐ

bili

a délpesti kórház intenzív osztályán fekszik, a fogára rászáradt a vér és csövek lógnak ki belőle.

az anyja hívott reggel. én még az afterpartytól fájó lábakkal támolyogtam álmosan.

a kórházban zokogva hívtam fel H-t, nem tudtam ki mást tudnék. még a t-mobilos ügyfélszolgáltató is kedvesebb lett volna.

én nem fekszem, hanem állok.

a kiborulás határán.

A KURVA ÉLETBE, NEM ELÉG MÁR?

azért történtek jó dolgok . itt ikeáztunk először mr koppenhágával. hallod főnök, ez nemsokára egy éve!

2012. JANUÁR 2., HÉTFŐ

a félelmetes tükrök és a jegeskávék

ette azokat az undorító svéd húsgolyókat a barna trutyival és egész veszélytelennek tűnt.

hiába, még mindig nem tudom utálni.

egész szórakoztató vele beszélgetni.

egyébként itt szerepel egy ominózus bejegyzés, ami igen vicces, már így utólag. szexről meg karácsonyfáról van szó. ez a december-január egészen kellemeske volt így visszaolvasgatva, szép volt a szalagavató is, látszólag túlestem a betegségen is, barnával fröccsöztünk és sokat rajzoltam.

és kezdődhet a mélyrepülés!

2012. FEBRUÁR 9., CSÜTÖRTÖK

tézisek

kicsit több bort ittam.

jelentkezési lap. nevetséges volt az egész

még most is az

még most sem értem a helyem

tudatosság

tudatlanság

megvalósítás

vágyakozás

önmegtartóztatás

"nincs más hátra, mint előre"

kérdések-válaszok vagy éppen nem

veszteségek, napfényes havas pesti délutánok

ami te vagy, az nem én

...műelemzése, jegyzetek

vörösbor

someone else.

2012. FEBRUÁR 23., CSÜTÖRTÖK

ha van olyan h sors vagy valami ami irányít

üzenem hogy

abbahagyhatná

a családom baszogatását.

köszönöm!

2012. FEBRUÁR 29., SZERDA

kérés.

SENKI ne kérdezze meg tőlem, hogy HOGY VAGYOK, amikor látszik h KURVA SZARUL.

és nem, NEM fogok válaszolni a BAJ VAN? kérdésre sem.

kérés2.

SENKI ne jöjjön nekem azzal, hogy minden rendben lesz, carpe diem meg nézd milyen szép idő van, mert éppen BASZOTTUL nem érdekel, hogy süt a napocska, amikor úgy érzem h savat öntöttek a hüvelyembe!

KÖSZÖNÖM.

u.i.: apropó, nővéremet is kirúgták. zsír a buli.

Ebben az időszakban egyébként sok dolog történt, amit felesleges leírnom. szóval valamikor ebben az időszakban kezdődött valami rossz. ennek persze voltak csendesebb korszakai, kifejezetten szép korszakai, egy csomó jó emlék. aztán jöttek a megpróbáltatások „agyilag”: felvételik, nyelvvizsgák, érettségik.

túlestem rajtuk, és jött egy kellemes, amolyan tingli-tangli nyár, végén kórházzal, egyre súlyosbodó egészséggel.

sok dolog változott szeptember óta. sok dologban változtam én is, a környezetem is.

új problémák akadtak, amikhez képest az egy évvel ezelőtti lelki nyögdécselések apróságoknak tűnnek. szemléletek  és ideák omlottak bennem össze, épültek újra.

jelenleg nem tudom hányadán állok. a világgal, magammal. aki esetleg rendszeresen követi ezt az oldalt, annak nyilván feltűnt az egyre sűrűsödő kérdés-sorozat. hát ilyen ez. nem is azért teszem fel őket, mert választ várok, hanem mert meg akarom keresni az okot, amiért kétség merül fel bennem.

nem tudom, milyen állapot ez. leginkább semmilyen, mert mindig azt írom le, amilyen a blogírás közben, ami reggelre újfent változik. ez most olyan végiggondolós-összegzős-hangulat. hogy merre tovább, nem tudom. dühöm kezd elpárologni, így jelenleg nyitottabb is vagyok megoldásokat illetően, mégha a körülmények egyre borúsabbak is. rendkívül borúsak. bárki megtudna most ingatni a világnézetemben. de az elmúlt 1 év erről szólt, nem? 

és az év száma. végezetül.

egy régi pénztárca, régi gombok, zlotyik, régi zenék, the xx, meg a linóleummetszet.

tenyleg jol esett, es oszinten koszonok mindent. lehet fel sem mered mennyire, jobb is.
nevet nem kell mondanom, ugyis tudja mindenki.

nem veszitek eszre. annyira nem vesztek eszre semmit.

a kettovel ezelotti bejegyzesem faszsag volt. ki is torlom.

megcafolnek egy gondolatot. nem a visszautasitas a legnagyobb felelem. hanem a gondolat, hogy jelentektelenek vagyunk.
hagyunk e nyomot? van e ertelme az erofesziteseinknek? mar megint a kerdesek.

belepisiltem a nevedet a hóba.

egy elbaszott erzeketlen picsa lettem. hat ilyen ez :-D  ezt is megeltuk!

a harmadik szeretnek

ez a harmadik bejegyzésem ma este, ilyen nem sűrűn fordult elő, de sok dolog kikívántkozik, sok bor, és egy  érdekes nap után. a bennem lévő kérdéseket és ellentéteket már az előbbiekben leírtam. most rágyújthatok a szobámban, sok borom van/volt, túl vagyok egy nehéz napon, síráson, sétán, és rohadtul nem érdekel jelenleg, hogy ezeket ki olvassa, vagy ki fogja olvasni. nagyon sokat gondolkodtam betegségem okának kiváltóján, ami az orvosok által nem lett megmagyarázva, és így a harmadik, s egyben utolsó ok maradt, a szeretethiány. 13 éves korom óta elfogadott tény, hogy ez a kiváltó. hiányom van szeretetben? nincs. a fő gond itt a befogadás. az elfogadás. végiggondoltam, hogy ez nálam hogyan működött az elmúlt közel 20 évben. leginkább sehogy. utoljára oviban éreztem, hogy gréti szeret. 7 évesen, amikor elkezdődtek szüleim vitái és kiközösítettek az általános osztálytársaim, akkor beteg lettem. a szinyeiben egy hihetetlenül szeretetteljes csapat vett körül, el se hittem, hogy egy társaság része vagyok. de nem vártak meg suli után. jelzőket kaptam. ahogy mindenki más is, de ez nekik természetes volt. jajj, annyi mindent írnék, de nem tudom hogy vigyem lineálisan. 17 évesen elsírtam magam a szülinapomon, ahogy 18 évesen is, a 19.en szintén nagyon aranyosak voltak. és igen, vannak barátaim, akikhez fordulhatok, akik meghallgatnak.

a családom az más. nővérem és anyám mellett mindig fekete bárány voltam, az okos, de mégis trehány, a kötelességtudó, de mégis bohém. amióta apám elköltözött, én itthon nem érzem, hogy bárki meghallgatna, vagyis meghallgat, de nem érdekli. vagy csak látszatból. a régi osztálytársaimnál valami pont hasonlót érzek. kötelesség, etika, empátia. hol nem szarok én ebbe bele, azt hiszik, nem látom? egyébként ma apámnál voltam, aki azt mondta, hogy nagyon élvezi, amikor nála vagyok, a velem való beszélgetéseket. kevés dolog hat meg ennyire, ugyanis tisztában vagyok vele, hogy apám csak úgy ilyeneket nem mond. ilyeneket nem mond, ha nem gondolja komolyan. gonosz dolog, de kicsit jó, hogy nővéremmel nem állnak szóba., úgymond kisajátíthatom apámat, akivel mindig is szerettem volna beszélgetni. amikor anita ott van, akkor minden róla szól. mint ahogy mindenhol máshol is. vonatkozik ez arra, amikor eljön a baráti társaságommal, amikor átjön valaki, vagy amikor éppen fiú van nálam. ezt már elfogadtam, és nem bánt. de tisztában vagyok vele. hogy volt-e olyan kapcsolatom, amikor nem volt ilyen hiányom? nem tudom. végiggondoltam. soha. és ez valószínűleg nem a másik fél hibájából ered, mindenki megdugná, ezzel tisztában vagyok, és voltam akkor is, amikor az én ágyamban aludtak az övé helyett. nem mondom, hogy nem szar érzés, de vannak ilyenek. de nem tudom, hogy éreztem e már magam TÉNYLEG szeretve. amikor ÉN elhiszem, hogy szeretnek, és nem csak TUDOM. mert kurvára különbözik a kettő, és erre most jöttem rá. TUDOM, hogy a családom szeret, TUDOM, hogy a barátaim szeretnek, TUDOM, hogy anno ez és az szeretett, de nem ÉREZTEM. és itt a baj. lehetnek kézzel fogható vagy a materialistának ellentmondó példák százai arra, hogy szeretnek, de hiába, ha egyszer azt képtelen vagyok befogadni, elfogadni, átélni, érezni. ennek oka valószínűleg, hogy saját magamat nem fogadom el a világban. nem arról van szó, hogy nem szeretem magam, egy rakat példát  fel tudok sorolni ennek cáfolatára, hanem hogy nem érzem magam szerethetőnek. kimondja valaki, hogy "szeretlek", vagy nem is kell kimondania, elég éreztetnie, céloznia rá, és én örülök, és lebegek, igen, egy darabig, addig a csekély ideig, amíg képes vagyok megélni, aztán anélkül., hogy kimondanám, vagy tudatosan bármit is cselekednék, eltűnik ez a rózsaszín felhő, és újra ott vagyok, hogy "áhh, ugyanmáááár." pedig ki se mondom. meg se fogalmazom. de  ha szeretnek is, meddig? ha szeretnek, is, hogyan? van értelme ELHINNI, ha egyszer ELMÚLIK? van értelme elfogadni, örülni, élvezni, viszonozni, ha az egész valami illékony dolognak tűnik? félek a csalódástól, a sérüléstől, a bántástól? nem, mert megéltem mindegyiket, túléltem, nem menekültem előlük. de miért lepődöm meg a legkisebb gesztuson is, ami arra utal: szeretnek?  miért NEM HISZEM EL? 

3 perc

3 percen belul 3 kulonbozo vilagnezet fogalmazodik meg bennem. Mindegyiket ertem es atelem, magamenak erzek. Borzaszto ellentetek feszulnek bennem szinte mindennel kapcsolatban, amiket nem tudok helyre tenni. Nem tudom, melyik ami igazan en vagyok, amivel igazan egyesulok. 3 perc alatt kepes vagyok az oroszlantol a hangyaig eljutni, mikozben olyan kerdeseket teszek fel, amikre mar a valasz sem idomul. A fosuli rengeteg dologban vetett fel valaszokat, ahogy rengeteg mas benyomas is baratoktol kezdve csaladig. Nem tudom kinek van igaza, kinek higyjek, mit higyjek, mit fogadjak be. Mibol meritsek erot es mit vagy kit kovessek. Sokan mondjak masokra, hogy egyenes latasu, szuklatasu. En buszke vagyok magamra, hogy nem vagyok ilyen, hogy egy csomo dolgot magamba szivok es elsajatitok, de amikor mar erzesekrol, vagyakrol, celokrol, emberrol van szo, amikor mar magamra vetitek mindent, amikor mar mindent igaznak talalok, akkor azt mondom: atok. Merre induljak?

u.i.: hianyzol.

Empír

Az elozokhoz 3 percre.
IHazug almok, ertelmetlen vagyak.
Minden elmulik az idovel.
Ertenem vagy elhinnem.
Annyi minden tortent, annyi minden valtozott.
Veszteseg mind, amit konnyen hagytam ott.

ezt kérted, ezt ígértem

I.

ha jön a telefon, hogy "szeretnéd, hogy átmenjek? ha azt mondod, hogy nem szeretnéd, akkor nem megyek. " nos: ez úgy működik, hogy ha két ember szereti egymást, akkor vita esetén is a másikkal AKAR lenni, ezért nem kell KÉRDEZNI, mert a nő legtöbbször BÜSZKE, és NEMet fog mondani, aztán a falat kaparja hiányában. tanulság: NEM kérdezünk, hanem fogjuk a kis cókmókunkat, és MEGYÜNK. aztán a kapu előtt eldől, hogy mi fontos.

II.

az ember általánosításokban él, ez evidens. valamelyik este nővérem feltette azt a kérdést, hogy akkor melyik a jó, ha minden faszságot lenyel, mosolyog, tökéletes nő, aki mindig boldogságot sugároz a férfi felé, a problémákat pedig elegáns módon elsimítja vagy ha őszintén kimondja, megmondja, beszól, kiadja, felkapja, nem szégyelli, csak keményen, őszintén, olykor akár durván, szemeten? nem tudtam rá válaszolni. csak egy elég béna metaforával próbáltam segíteni: van egy nagy út, két szélén keskeny járdával. ezt bárki el tudja képzelni. a két kimondott ideál a két radikális véglet, a két szélső keskeny járda. Bree és Gaby. Ő pedig Anita, aki eldöntheti, hogy az úton megy e, ahol kényelmesen, a valós élethez viszonyítva, MAGÁHOZ, Anitához módon lavírozik, ahogy jónak látja, vagy kövessen valami képet, ami a valóságban lehet, hogy létezik, de köze sincs őhozzá.

III.

válhat-e a feketéből fehér, a fehérből fekete? ha sok időt töltesz valakivel, aki radikálisan más (igen mr koppenhága, rólad van szó MÁR MEGINT), akkor lehetséges-e, hogy némelyik hozzáállásotok jóformán kicserélődik? a romantikus, bizonytalan, határozatlan, kétségektől gyötrődő és a bántóan őszinte, kemény, hitetlen cserélhet helyet? nem úgy értve, hogy hirtelen kifordul önmagából, félreértés ne essék. de megrendítitek egymás személyiségét, átvesztek dolgokat, amik a fehéret nem fehérebbé változtatja, hanem egyre szürkébbé, és fordítva. aztán megint felmerül a kérdés: na most ki is lettem én? ez én vagyok, vagy csak valami keverék? passz. azért vicces.

IV.

ha szerelmes az ember, akkor megváltozik? igen, legtöbbször. elvesztheti önmagát? igen, legtöbbször meg is teszi. az illetőt magát szereted, vagy azt az illetőt, aki téged szeret? akkor is szeretnéd, ha ő nem is tudna rólad? létezik plátói szerelem? nem rombolja össze a képet, amikor az illető is szerelmes lesz, és ő is megváltozik, és elveszti azt a személyiségét, amit te olyan plátóian szerettél? melyiket szereted jobban? őt szeretjük, vagy akit belelátunk, belerakunk? na erre szívesen hallanék elméleteket.

V.

a gyávaság és az őszinteség között kurva nehéz megtalálni az középutat. mindenki dobálódzik a klisével, hogy márpedig az őszinteség milyen fontos, ne hallgassunk el semmit, mondjuk ki, beszéljük/vitassuk/veszekedjük meg,  de ez nem így működik. nem lehet mindent csak úgy kimondani, és minek? el kell dönteni, hogy mi az, amivel meg kell dobni a másikat, és mi az, amivel felesleges. mi az amit ki akarsz mondani, és mi az, amit ne. elhallgatni el lehet, ha jólesik. nem pedig gyávaságból, ne keverjük! igen, én aztán konfliktuskerülő vagyok, ezt tudom magamról. vagy voltam. mittudomén, nem ez a fontos. most se vagyok egy olyan mondjukmegafrankót, nem is akarok, de ha kimondok valamit, akkor azt méltósággal teszem, igyekszem - ha olyan dologról van szó - nem bántó lenni; felvállalni, ha bánt. milyen jogon bánt a másik engem? persze még mindig egy csomó dolog van bennem, amit nem mondok ki, de ezt nem is érzem bajnak. pláne h bajt generálna. csak okosan, csak amit kell.

VI.

sohanemjó-effektus. viszonyítunk ehhez, viszonyítunk ahhoz, de akkor sem jó. soha nem jó, mert mindig van valami, ami zavar minket, ami nem klappol, amitől nem kerek, folyton panaszkodunk. vagy nagy bölcsen elfogadjuk a dolgokat, felülkerekedünk, belátunk, meglátunk, objektív szemlélet blablabla. hát nem rohadt nagy ÁTVERÉS mindkettő? hát van olyan, hogy teljes, totális, megaüberatomfasza boldogság?? és ha van? és ha nincs? akkor nem KURVÁRA TELJESEN MINDEGY? :D

idézet

és ehhez a mai idézet. az utolsó sorát nem fogom szándékosan leírni, mert az egész valami nyálas keretet kap akkor, bár tegyük hozzá, van benne igazság, és tulajdonképpen csak a lényeget hagyom le. akit érdekel, az első mondatra már megtalálja a Gugli.

" Azt mondod, szereted az esőt,

De mégis kinyitod az ernyőd ha esik...

Azt mondod, szereted a napsütést,

De az árnyékot keresed a napfényben,

Azt mondod szereted a szelet, 

... De bezárod az ablakod, ha fúj, 

......................................"

kép

ez tegnap készült a sütőgetős bulin, solymáron, a kedvenc őrültemről.

zene

ezt mr k.-val találtuk a rakparton sétálgatva már fogalmam sincs hovafele, egy olyan csillivilli hotel bejáratánál szólt. isteni, én mondom, egyszerűen mennyei.

working on something great

ha minden jól megy, legjobb pajtásom a napokban egy astorián található lakás tulajdonosa lesz, egy hónap múlva pedig lakója. lehet irigyelni (de csak finoman hölgyeim), én is azt teszem, lévén, hogy 30 másodpercre van csendestől és minden egyébtől egy köpésre. max kettő. ugyanolyan jó érzés volt, hogy megkért, kísérjem el megnézni, mint amikor egy nyári záportól fülledt napon elémentem a reptérre. a lakásra ráférne egy ablakpucolás és némi enteriőr design, de azt hiszem, ezzel nem lesz gond, remélem a segédkezésben is hasznomat lehet majd venni. rendben, itt vége is a romantikus tinglitanglinak. a napok még köhögősen taknyosan telnek, de már egészen összeszoktunk a náthával, s nem akadályozott meg abban, hogy a design hét keretében a várost járjuk, barangoljuk, sok érdekes és elgondolkodtató alkotással találkoztam. ez a bejegyzés idáig még mindig nagyon  langyos, látszik h nem ittam. nem baj, ez most ilyen lesz. szóval! ha nem is egy lakás, de egy coca colás szemetes és egy polaroid gép boldog gazdája lettem (az anyagi csődtől most tekintsünk el..), szerdán interjú a vam design centerben, minden héten minimum 2 házi buli, szerdán egy belvárosi csajos, ma solymáron sütögetős művészúrakkal spékelve, holnap itthon rendbeszedem a rendbeszednivalókat, az elhanyagolt teendőket, eltemetem a hullákat, feltakarítom a vértócsát és a többi...tetszik a szokás, hogy a héten egyszer a régi barátokkal is összeülünk, ha kicsit fáradt vagyok is, jólesik őket látni, hallgatni. hétfőn pedig minden tenyeremet összecsapva újra erőre kapok, ígérem magamnak, a jóistennek, és minden értem aggódónak vagy halálomat kívánónak. apropó, a macsek jól van, tegnap beleharapott zoltán fenekébe, én termoszból iszom a kávét, és a mai nap kedvenc idézete: 

"You only get one life. You might as well spend it working on something great."

AZ ELSŐ KÉP 

becsókol egy hangulat

hosszú bejegyzésnek készült, de túl hosszú volt hozzá nap. Mr.k-val egész nap a várost jártuk, design terminál, art9 galéria, flatlab, kígyó udvar, ferenciek tere, astoria, fővám tér, corvinus, vigadó, emlékezni is nehézkes ennyi bor után, pláne, hogy utána egy jólesőt sétálgattam egyedül a péntek esti nyüzsgő belvárosban, kicsit fázva, de békésen és jólesően, erkélyeket nézve, boltokba és macskaköves kisutcákba betévedve. aztán füge udvar, go haza, egy kis film, egy kis rozé, egy kis erkély, röviden: fáradt vagyok. nincs erőm a hosszú bejegyzéshez, pedig ezer gondolatot tudnék leírni, mielőtt beveszem a lándzsás útifüvem és pár köhécselés után elaludnék. de hát nem sietek sehova, ahogy az elmúlt két-három napban sehova se, és mi rendkííívül jót tett a kis lelki világomnak. szóval az érdeklődőktől és kíváncsiaktól elnézést és türelmüket kérem, a többiek meg bűntudat nélkül mehetnek kufircolni. ja és estére egy ma olvasott újdonsült kedvenc idézet: 

"csöndfehér a szobád, 

becsókol egy hangulat..."

,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,

Sajnos en nem tudok itt soha tul oszinte lenni. De van egy kerdes, amire talan a valaszt is tudom. Van-e jobb erzes, amikor a legjobb baratod blogjad megnezed egy buli kozepen, hogy jol van-e, csak ugy megszokasbol, es azt latod, hogy az eletben eloszor fontos vagy valakinek? Nem, szerintem nincs.
Isten orizz, hogy nyalas romantika legyek, mindjart lemerulok. De hat valljuk be, nem tudom elkepzelni a napokat nelkule.

3 gondolat 11 előtt

ad I. végiggondolod lefekvéskor, hogy  mik történtek veled aznap és azt hogyan élted meg?
ad II. igazságos az élet? mihez viszonyítunk? mihez viszonyítasz?
ad II. akkor seggfej vagyok, a rohadt életbe. :D

"- ha szereted, elengeded.
- ..mondta a puhapöcsü, a többi pedig idezi." :-D
(a boldogito talan)

hogy nekem miért mindig ilyen időben van kedvem sétálni, arról fogalmam sincs. mivel nem jutottam az ajtónál tovább, értelemszerűen későbbre halasztottam. lehet csatlakozni, bár egyedül kalandosabb. két orrfújás között választok valami jó filmet, közben kitörlöm a régről maradtakat, mielőtt bármi eszembe jutna, takaró, tejeskávé, és nem gondolkodni. PLAY.

csak őszintén

hónapok óta kórházról kórházra járok, és kezd kicsit kurvára elegem lenni. felőlem egy szentet is odarakhatnának Csodadoki néven, abból is buzi elegem lenne, mert egyik sem tud semmit, ugyanazokkal a szarokkal jönnek, 19 éves lánynak írogatnak fel olyan gyógyszereket, amilyeneket a saját nagyanyám szed, SZEMREBBENÉS nélkül körmölve a receptet, küldözgetnek ide, küldözgetnek oda, megmondják hogyan kéne, meg mit kéne, meg mit ne csináljak, elmondják 42edjére is, mintha pont minden vágyam lenne, hogy ilyen szarságokkal foglalkozzak, és ne lenne vele ki az összes nem létező faszom attól, hogy nem élhetek normális életet, hogy be kell jelölgetni abban a roppant aranyos kezelési naplóban, hogy mikor milyen fröccsöt iszom, mint a dedóban, hogy megjött, hogy felbaszták az agyam, hogy mertem megkívánni egy kávét, PEDIG NEM VOLT BELESZÁMÍTVA ÚÚÚÚRISTEN, és teszem is baszki, csinálom hetek óra, de kurvára nincs semmi eredménye, úgy hogy akár le is szophatom magam, akkor se lesz jobb. akkor mi a frásznak erőlködjek? a szüleimért? barátaimért? mert egyemakicsiszivük aggódnak értem? mert engem már rohadtul fáraszt ez az egész, ez nem én vagyok, így nem lehet élni, egy íróasztal mögül kurva könnyű okosnak lenni, nekem is menne és nincs ott a nevem előtt DR., és minden egyes héten, ha elbaszom, akkor is újrakezdem, még ha össze is pisilem magam, akkor is, de kérdem én MINEK? vagy..KINEK? közel egy éve megtanultam ott a délpesti kórház intenzív osztályán a lépcsőfordulóban, telefonnal a kezemben, hogy rohadtul nem számíthat az ember senkire, elmekegheti a problémáit, de attól még megoldódni nem fognak, ugyanúgy léteznek és visznek a lassú halál felé, mindenki segítene, jólesik, köszi, nem vagyok magányos, de ha mások akarják, az nem elég, nekem kéne akarni, de már azt se tudom, hogy miért akarom. miért akarjam? van eredménye? ha lesz is egyszer maaaaajd, nagyon sokára, amikor már minden este itthon fogok gubbasztani szürcsölgetve a vesetisztító teámat, bambulva a tumblr előtt, természetesen azután, hogy kitöltöttem a tökéletes eredményektől teli vércukor naplót, megírtam a diatetikusnak az étrendnaplót, kicseréltem a tűket, a patronokat, megmértem a vérnyomásom, megfőztem másnapra a  kaját, kiszámoltam grammra pontosan, lemondtam a másnapi kávézást a barátnőmmel, mert ugyebár nem kávézom és nem dohányzom és hát el kell mennem vérvételre és a gyógyszertárba, igen, pont így. már nem is emlékszem a mondat elejére. és ez persze csak a finomabbik része, kurva felesleges sorolni. és ha persze merek elgyengülni, ahogy ma is véletlenül bekönnyeztem, akkor mik a reakciók? nézzük csak. anyám elkezd zokogni, és jön a dráma. zsír. apám hirtelen még ennél is bölcsebb lesz. valaki elkezd sajnálni, valaki próbál laza lenni, a kedvencem, amikor jön az okoskodás, vagy nem is, a KIOKTATÁS. hát azt imádom. körülbelül pont ugyanazt tudnám az ilyenekkel tenni, mint az orvosokkal. JAJ JÚLIA, OLYAN HÁLÁTLAN VAGY, HISZEN CSAK JÓT AKARNAK. hehe. a terroristák is jót akarnak VÉGÜLIS. amikor másfél hónappal kijöttem a kórházból, szinte üdítően határozott és eltökélt voltam. hogy NA MAJD Én. hát tessék Júlia, ez vagy Te, igen, hajolj meg és tapsolj, aztán fulladj bele a WC-be. 

hát de akkor végső soron mit akarok? támaszt? megmentőt? szupererőt? 

passz. csodát. meg kérem vissza a szarkazmusom.