és amikor döcögök haza a héven, vagy ülök a buszon tomi felé, vagy olvasom a coachsurfingen lévő hotdogos srác élményeit, aki egyébként nem járt fősulira, van egy kva jó munkája és a király utcában lakik, és én próbálom az irigységemet intelligens ember módjára lenyelni, de aztán majd megsárgulok, na akkor ott a buszon vagy a héven rámtör a pánik, leszállnék és vagy öngyilkos lennék vagy csak felszállnék az első olaszországi vonatra
és a durva az egészben, hogy bármelyiket megtehetném
felköthetném a pénzem, és minden szó nélkül elhúzhatnék. najó azért nem, mert inzulinhoz nem igazán jutnék jelenleg külföldön, de amúgy semmi akadálya nem lenne, és igazából ez a félelmetes
hogy az embernek megvan a szabadsága, ami olyan félelmetesen nagy, hogy inkább belemerül a hétköznapi dolgokba, csak h ebbe ne szédüljön bele
mert akkor kicsinek, jelentéktelennek, hasztalannak és gyávának érzi magát
bocs ez kicsit hosszú lett
azért rágódom ezen, mert minden okom megvan rá, hogy "boldog" legyek. nem sorolom miért, nyilván azért nagyvonalakban te is tisztában vagy vele. és mégis olyan szinten rossz kedvem van, hogy felállok óra közepén, hogy nekem mennem kell
és ennek az oka nem a félelem, hanem a félelmek összessége és nagysága
és maga a kérdés, hogy MIÉRT. mi okom félni ezektől
miért kényszerítem magam arra, hogy féljek, miért jut eszembe, miért nem élem az életem, aztán csak lesz valahogy
talán h az élet figyelmeztessen arra, hogy mik az álmaim
mert lényegében minden ember a vágyaitól és azok be nem teljesülésétől fél
