kőbe körömmel kaparászott kinemmondott katyvaszok

még el sem kezdődött a hét, de már a gondolatába is belefáradtam.

pörögnek a napok és én egyre kimerültebb leszek.

de megfogadtam, hogy végigcsinálom, ahogy lehet és ahogy tőlem kitelik.

csak úgy egészségesen.

az elvárások egyébként semmire nem jók. maximum önemésztésre.

pedig elvárásokkal vagyunk tele a család, a barátok, a párkapcsolat, magunk iránt.

ezek tulajdonképpen ki nem mondott törvények, amiket magunk kreálunk, kőbe véssük, aztán villámokat szórunk, ha valami nem úgy történik. na igen, és pont ezek a villámok azok, amik rajtunk kívül senki másba nem csapnak bele. szóval kijelenthetem, hogy az elvárások feleslegesek.

nem, nem "lazaságról" beszélek itt. hanem alapvetően fárasztó, és nem kevésbé fájdalmas. a csalódás-faktort abszolút totális magasságokba emeli, azt pedig tudjuk h nem jó. azt nem állítom, hogy mások elvárásainak ne próbáljunk megfelelni. egyrészt h "egal"ba legyünk a környezetünkkel, meg hát azért mégis jobb a békesség. inkább takarítok egy órát, de tényleg.

ez nem a tékitíziről meg a rilexről szól.

nem tudom miről szól. belefáradásból. vállrándításból. meghunyászkodás?

passzolok. így érzem igaznak.

a mai nap 2 csodája:

csendesben még lehet dohányozni, sőt hamutál is van!

mr koppenhága szerelmes!

ezek után ma kétszer is meggondolta a Föld, hogy forogjon e tovább.

csak gyorsan

esik a hó.

sebesen, kapkodva, de azért szép.

van, akit elvesztettem.

van, akit visszakaptam.

van, aki csak úgy van, és ki tudja hol lesz.

a hetek egyre gyorsabban száguldanak, mintha csak versenyt akarnának velem futni.

nem nagyon érdekel, csak azt bánom, hogy csak rohanva élek meg pillanatokat, azt is csak mert muszáj.

de ha a szél nem fúj, a hó is lassabban hullik.

máról holnapra a tegnapról

hosszú volt a nap.

fél6kor kelés. felelés, nyelvvizsga próba, egyéb.

délután, kávé, R., forralt bor.

3 óra rajz és egy megdöbbentő végeredmény.

elalvás. beszélgetések, egy levél.

a mai nap végeredménye:

minden dolog akkor kap értelmet, ha nem lehet tovább magyarázni.

fél 3.

dolgok kritikus időpontokban

rosszabb volt, mint amire számítottam.

az első 20 perc után el tudtam volna magam bőgni, pedig ez rám nem jellemző.

gondoltam elegánsan kivonulok.

nem tettem.

nem, nem az volt a baj, hogy életem TOP3-as "legmegalázóbb élmény" kategóriájába volt sorolható.

hanem hogy hányszor kell még átélnem.

apropó. félévi bizonyítvány 4,6. plusz egy röhejes dicséret filozófiából.

elmegy..

il ne faut jamais abandonner l'espoir.

most minden működik.

maradjon így.

újabb piros pont.

egér a házban.

egy rossz hír.

ne most baszódjon el minden.

lécci.

mint egy kisgyerek esete a tökfőzelékkel

júlia, meg vagy dicsérve.

nyűgös voltam, hisztis voltam, fáradt voltam, de nekiálltam.

nekiálltam, és többet teljesítettem, mint amennyit elvártam magamtól.

sőt, a kezdeti undort is leküzdöttem.

természetesen ha nincs E., és nem erősködik, akkor lehet feladom.

szóval piros pont.

csütörtökön pedig a következő újdonság és lépés.

a lényeg, hogy nem szabad feladni.

soha nem szabad feladni.

a hétvége pedig igazán jó lesz.

jön fanni, aki mindig feltölt élettel és energiával.

aztán megyek tovább..

egy tök, a gránátalma és a Többiek esete

soha nem volt még ilyen jó rajzórám.

aggódtam, mert idén még nem is voltam és ilyenkor mindig nehezen jövök bele.

végre csendélet és nem portré.

első révén enyém volt a megtiszteltetés, hogy összeállítsam.

szürreális hangulatom révén egy fura növény, egy göcsörtös tök, egy szárított gránátalma és valami kisfejű őznek a koponyája agancsokkal került a reflektorok kereszttüzébe.

szokás szerint felkerült ceruzával a vázlat. ilyenkor szokott az a rész jönni, hogy fogom a pasztellt, elkezdek rögtön nagy felületeket belátni, kapkodni, türelmetlen lenni, ettől egyre rosszabb irányt vesz a rajz, istván finoman próbál szólni, erre dühös vagy hisztis leszek, ebből kifolyólag pedig a végén már alig várom, hogy vége legyen, és 3 óra helyett 2 óra elteltével elkezdek pakolászni.

utoljára az első órán rajzoltam ceruzával.

szóval elkezdtem felvinni ceruzával a vázlatot, fokozatosan és következetesen haladtam, már ez is elég szokatlan volt. nem siettem sehová. istvánnak már ekkor feltűnt, hogy lehet maradni kéne ezen a vonalon, hát maradtam. minden vonásnál és satírozásnál féltem, hogy az egészet tönkrevágom. de egyre csak kaptam a biztatást - ami eddig elég ritkán fordult elő -, megjött a kedvem, a tanácsokat is könnyedebben vettem, légiesen és lazán működött a dolog, a precizitás pedig maradt.

lehet hozzájárult a tanárnak hozott ingyen múzeumi belépő, vagy hogy nem volt ott a két profi festőtanonc, akik mellett még az abc-t is elfelejtem. nem tudom, mik voltak a befolyásoló körülmények, a lényeg, hogy most először éreztem úgy igazán jól magam.

és szeretem, amikor így indul a hetem.

apánknál

egy szemét geci önző állat vagyok.

a testvérem szerint.

pazar.

de amíg tömeggyilkos nem vagyok, addig úgy vagyok vele..

...van nálam rosszabb.

szivárványok között

vakítóan árad be a fény, és ahogy visszaverődik a falra akasztott cd-ékről, szivárványos minták keringenek a szobában. igazán szép. így norah jones hallgatása közben.

megszegve a fogadalmat, hogy nem írok többet ide rólad, most mégis megteszem. mert olyan fogadalommegszegős ember vagyok.

természetesen láttam az adatlapodon bájosan odabiggyesztett szívecskét a "Kapcsolatban" felirattal. viva la facebook, tudod jól, hogy láttam. tudod, és azt várod el tőlem, hogy kiakadjak, hardcore vagy kemény dubstep számokat rakjak ki, esetleg feminista szövegeket, forevöralonos beütéssel. de nem fogok. nem, nem azért mert leszarom. te is, én is tudom, hogy nem szarom le. viszont az első meghökkenés után az a kérdés fogalmazódott meg bennem: kit akarsz ezzel átverni?

múltkor beszélgettem B-vel, aki azt mondta, hogy csak azért akarna még egyszer utoljára a volt barátnőjével beszélni, hogy köszönetet mondjon neki. mert a szakítás után megváltozott, és jobb ember lett belőle. én lehet nem köszöngetnék meg semmit, de végülis közvetve hálás vagyok.

nem sorolom, hogy mik változtak és mik nem. nem bennem, velem. de azért egy párat elsuttogok.

először is az Idő. mindig rosszba voltam ezzel a fogalommal, soha nem jöttünk ki egymással. de most, hogy több lett belőle, egyre jobban kijövünk. van időm tanulni. mozogni. magamra.

másodszor a Nyugalom. sokkal gyakoribb látogató, mint az utóbbi időben bármikor is. nem kell aggódni, félni, agyalni. még ha nem is volt mindez tudatos.

harmadszor pedig most van Valaki, akivel ugyan csak barátok vagyunk, mégis többszörösét nyújtja annak a gyengédségnek, amit te csak néha ismertél.

szabó lőrinc szerint egy kapcsolatban nem lehetnek a felek kölcsönösen egészek, valakinek fel kell adnia magát. úgy érzem, hogy ez nagyjából én voltam. és ha valaki, hát én ezt nehezen viselem. saját magunk börtönében lenni. most mintha visszakaptam volna cserben hagyott másik felem.

valószínűleg még összefutunk valamikor valahol véletlenül. akácban, deákon, ki tudja. lehet egyedül leszünk, lehet nem. én köszönni fogok, de te akkor is egy sértődött kisfiú módjára el fogsz fordulni, ahogy múltkor is tetted.

és látod ez a különbség köztünk.

én akkor is mosolyogni fogok.

ha az arca is látszódna..

http://vimeo.com/33480080

plátói szerelmem a horizonttal

talán az egészben nem is a felsoroltak a legjobbak.

hanem a délután 5 órai horizont.

a sárgamegarózsaszín.

cigi kávé hogy mi lehet ott és én miért itt vagyok.

apropó, nem tudom mi történt veled júlia. a stréberizmusod már 2 éve kinőtted.

matektörifilozófianyelvtanangolnémetinfotalajgyakorlat 5. pfuj.

még írnom kell majd valamit.

az év eddigi legszebb száma. a horizontnak.

Mozart esete a napórával, és egyéb filozofikus agymenések

Apatikus napjaimat borral, tanulással és felesleges időpazarlással töltöm.

Amikor az ember a féléves filozófia vizsgájára készül - mint ahogy én tettem tegnap délután -, még fel sem merül benne, hogy mennyi mindent szívott magába. életeszmények, gondolkodásmódok, kozmológiák és világnézetek lettek eme napsütéses hétfő délutánba belesűrítve. nehéznek és nyűgnek érzett idegen szavak kerültek befogadásra, eddig meg nem értett szavak nyertek értelmet.

persze aztán mindenki elkönyveli magában, hogy melyiknek volt tulajdonképpen igaza. mivel magából indul ki az ember, talán ez egy kicsit önismeret is. cinikus, mint diogenész, aki az agyaghombár mellett recskázott? sztoikus, mint marcus aurelius, aki közben legyilkolta a fél birodalmát a jó cél érdekében? lehetne sorolni. nyilvánvalóan nagyon okos és bölcs lesz tőle mindenki, buksisimogatás.

aztán jött szabó lőrinc. hidegen hagy valójában. lóci meg egyebek. a Mozart hallgatása c. versét vettük. impresszionista zeneiség bla bla bla. egy napóra leírásával kezdődött. aztán sok sok nominális kép és benyomás, metaforák és metonímiák, amiket normális ember nem akar és nem is fog felfogni. de azért figyelek. mindig figyelek. mindig tanul az ember.

az utolsó sor úgy fejeződött be (elnézést, ha a latin szövegre nem emlékszem pontosan), hogy 'non numero horas nisi serenas!' azt hiszem. de kövezettek meg, ha nem. ami magyarul annyit tesz, hogy "csak a derű óráit számolom." ezt olvasva azt hittem valami fentebb említett filozofikus gondolat jól csengő alapigazsága, amit valami sztoikus buzi mondott, hogy jobbá tegye a világot és magát. idő múlása, boldog percek és egyéb olyan beszólások, amire a tanár elvileg bólogat és év végén majd felfele kerekít.

tévedés. ez csupán a napóra felirata. mert hát csak akkor árulkodik, amikor süt a nap.

és ez az egyszerű kis gondolat felvidított. hogy nem kell mindent túlgondolni.

elég a jó pillanatokért élni.

baszki... már én is olyan sztoikus vagyok!!!

nem is vagyok olyan hülye.

anyámról, a karácsonyfáról és a szexről

anyám a nagy bordó fotelben ücsörög félszáraz rose pezsgővel a kezében és a karácsonyfában gyönyörködik.

tényleg szép. a fa is, anyám is.

sok dolgon el kéne gondolkodnom.

például hogy miért nem vagyok hajlandó az elhatározásokat meg is valósítani. mintha sikítva menekülnék előlük. igen, ez jellemző rám.

örök kérdés marad bennem a megszokás, kötődés gondolata. hogy ezt mennyire ki kell iktatni - minden és mindenki eltűnik, meghal, összetörik, elveszik, otthagy, otthagyod, megunod vagy csak úgy alakul. a mai napig életem egyik legnagyobb tragédiájának tartom az estét, amikor 7 évesen párizsból hazajövet elhagytam az alvóelefántom.

amikor eltört a művészetek völgyés bögrém.

megszakadt baráti kapcsolatokról elmélkedéskor, és ezt érzem minden évben, amikor leszedjük a karácsonyfát. némelyik lassú, emésztő elmúlás, aminek tárgyi jeleit észre sem lehet venni, némelyik egy hirtelen érvágás, amikor látod a padlón az üvegszilánkokat, a szétszakadt ruhát.

aztán meg sem fogalmazódik a hiány, már el is felejted. mert elmúlik. vagy nem..

ma megtalált az a srác, akit 4 éve először és utoljára láttam, amikor átjött pár barátnő, és a haverjával együtt beinvitáltuk virslit enni. legendák maradtak, a legenda fele pedig ma bejelölt és írt az Közismert Közösségi hálón. (facebook). a romantikus múltból csontszáraz, kiábrándító valóság lett. aztán egyesek csak úgy kárász módjára előbukkannak, megremegnek a szemeid előtt, aztán eltűnnek. persze az időintervallum változó. az érzés ugyanaz. a csupasz fa, ahogy rádobják a kukásautóra.

nem tudom már megint mire akartam kilyukadni. most valamiért nem érzem az állandó dühöt. pedig okom lenne. talán megszoktam?

kétségtelenül jó hétvége volt eddig.

sok alkohol. sok szex. reggel pizza és valami katasztrofális sorozat. és még volt valami fura. már jócskán világos volt, órám kitudja, meztelenül feküdtünk a pokróc alatt és félébren - amit most aláhúz pirossal a helyesírás-kezelő, pedig igenis van ilyen - órákig csak egy volt fontos: a másik közelsége, érzelmek nélkül. talán ez volt benne olyan KURVA JÓ. hogy úgy ölelsz és ölelnek át, hogy nem kell félned a későbbi hiánytól, sérelmektől, és ilyenkor még szabadabbnak érzi magát az ember, mint egyébként. kötetlenül valaki karjai közt.

csak egy dolgot bánok. anyám ma észrevette, hogy mindkét térdemet borogatom. persze rákérdezett.

"- anyukám, szeretkeztél már valaha szőnyegen?????"

vagyis nem a kérdést bánom, hanem a szőnyeget.

apropó, ez a világ legelmebetegebb-de-kurvajó filmje.

undorítóak vagytok.

kerestem más szót, mint pl gusztustalan, visszataszító, kiábrándító.

undorító.

nevetséges.

SZÁNALMAS.

olyanszépamagyarnyelv.

először az üzenetek, aztán most ez.

a jobb oldali kis értesítő szerint kb 4 ember néz rám pontosan ugyanolyan időközönként minden más esemény nélkül. szép is lenne.

remélem visszafele nem működik, mert akkor páran mániákus elmebetegnek néznek. mondjuk kétségtelenül hízelgő.

a halmazos ábrázolás rossz befolyása

ezt a napot hőstett lett volna túlélni.

de nem vagyok hős.

matek óráig bírtam, aztán kihánytam az összes bogyót, amit addig bevettem.

tiszta pazarlás.

egyébként.

valakinek a Barátja vagyok.

valakinek a Szeretője.

de Tulajdona senkinek.

http://megidezett.blogter.hu/424023/szabo_lorinc_az_egy_almai

dolgok, amiket értek és amiket talán soha nem fogok

napok óta akarok valamit írni.

dühből, és/vagy mert azt hiszed, hogy nem értem.

a fejemben már megfogalmazódtak a hosszú mondatok, pedig az sem biztos, hogy még feljársz ide.

.

aztán egy cigi alatt az erkélyen rájöttem, hogy teljesen felesleges.

valószínűleg ez lesz az utolsó bejegyzés, amiben szerepelsz.

.

eltelt egy hónap, te pedig annyival sem tiszteltél meg, hogy visszaköszönj. elhiszem, hogy a felejtés nehéz és szenvedsz, gondolom most vedelsz és kefélsz összevissza. de te basztad el. ha annyira szerettél, miért kértél tőlem lehetetlent. igen, ezt valóban nem értem.

sőt, azt sem, hogy ha már teljesen ki akarsz törölni mindent, akkor miért kell még a kést bennem forgatni. a szemem láttára gyerekes dolgokat csinálni. hogy feldühíts? ezzel nem ezt érted el.

lehet tényleg nem értem.

ha pedig olvasod, akkor előre is boldog szülinapot. akkor már nem fogok írni.

a félelmetes tükrök és a jegeskávék

ette azokat az undorító svéd húsgolyókat a barna trutyival és egész veszélytelennek tűnt.

hiába, még mindig nem tudom utálni.

egész szórakoztató vele beszélgetni.

hason fekve az ágyon, lehúzott redőny, egy tavaly mikulásra kapott vaníliás tea utolsó darabjainak egyike.

berlin calling soundtrack.

regionális kultúrát és impresszionizmust kéne tanulnom.

de túl szép az élet, ezért új bejegyzés kerül a bakancslistára.

valamikor megtanulok franciául.

és valami írtó nagy vászon alkotása közben, pólóban és farmerban, egy félédes bor kíséretében piafot fogok üvölteni.

4körül

nem akar összejönni.
pedig én igazán mindent megtettem.
összefogtak ellenem.
nem fogok báránykákat számolni.

3körül

nem tudok aludni.
hogy miért, azt se engem, se mást nem érdekel.
pedig elég nagy ágyam van kellő mennyiségű párnával.
nem fáj semmim, nem álmodtam rosszat.
marad a könyv, sziasztok.
csak engem zavar, hogy nem vagyok olyan kva elvont??

után

most valami magasztosat kéne írnom.
valamit a szilveszter vagy az azt megelező éjszakáról.
nem fogok.
nem hiszek Istenben, de úgy érzem, valaki nagyon jót szórakozik rajtam odafent. hát szórakozom vele együtt.
nagyon fájna, ha megtudnád mit csináltam. és meg is érdemelnéd.
de nem leszek olyan önző, mint te.
boldog új évet mindenkinek.


/u.iratok:
I. az elsőt kitöröltem, helo.
II. apámnál voltam. azt hittem nagy erkölcsös révén elítéli a dolgot. de nem így volt. talán tényleg hasonlítunk.
III. banánköztársaságot fogok nézni woody allennel. esetleg még pezsgőt is iszom.