prózaian füstös kis bőrüléses kocsmában

Nos. Előre közlöm, hogy ez egy hosszú bejegyzés lesz. Magamhoz képest. Hosszú bejegyzés lesz, ezért több fejezetre szándékozom osztani, bár ez nálam abszolút a lehetetlennel egyenlő, soha sem voltam képes tematikák szerint működni. Ezek főképp elmélkedések lesznek, olyan gondolatok, amiket egy történés, látvány, mondat vagy egyéb generált csöppnyi fejemben, úgy hogy aki a realitás talaján kíván maradni 3 vagy több lábbal és tartózkodik minden olyantól, aminek például nincs szaga, az akár eme fantasztikusan szofisztikált mellérendelő mondat végi írásjel után be is zárhatja a blogot és verheti a farkát, mert az életszerű. de ha netalántán akadnak az olvasók közt skizorfrén Freudok, pszichológia/filozófia/ganajtúró tanoncok, esetleg szeretnek más szorongásain vagy narratívan hülye eszmefoszlányokon egy ízeset röhögni, és már csekkolták a facebookot, levitték a kutyát sétálni, összebalhéztak a tesóval, magukra öntötték a kávét, elszívták a reggeli cigijüket, elszívták a második cigijüket, a reggeli morzsamaradékokat kirázták a klaviatúrából, bekapcsolták a petőfi rádiót, megtalálták a fél pár zoknijukat, válaszolgattak az üzeneteikre (vagy nem), elintéztek minden anatómiai törvényszerűséget a fürdőszobában, vagy netán KURVÁRA RÁÉRNEK, azok egész nyugodtan görgessenek csak lejjebb. vagy ne. szabad országban élünk.

Kallódás

Valószínűleg a legprimitívebb fazonnak is életében egyszer megfordul a fejében (de lehet naiv vagyok), hogy mi az élet értelme. az Ő Életének az értelme. mi az az élet, mi az az értelem, és ez a kettő hogyan függ össze. Na, hát én ezeket most nem fogom taglalni. Se más, se magam kontextusában. Amikor az ember éppen nem csinál semmit, csak úgy teng-leng a világban (igen kedves nővérem, rólad van szó), annak esténként a fröccs mellett általában elhangzik a szájából az a banális mondat, hogy "semmi értelme az életemnek." kell? kelleni kell, kérdés, hogy ez mennyiben elégít ki minket. vagy hogy MI. kell feltétlen és állandóan valami hasznosat és céltudatosat csinálni? Valószínűleg ha nem is mindig, de szükségünk vanr rá, különben elkezdjük magunkat céltalannak és semmire-sem-jónak és semmihez-sem-értőnek és egy Nagy Szardarabnak érezni. Aztán belekezdünk valami izgalmasba, feladatokat végzünk, tanulunk újakat, tapasztalunk, beszélgetünk és máris úgy érezzük, hogy nélkülünk nem is forog ez a nagy gépezet. (hát pedig de). persze ez viszonyítás kérdése. egy hajléktalannak ez nyilván mást jelent(het), mint anno Gandhinak. általános tény, hogy az ember akkor érzi, hogy az életének van súlya (nincs), ha fontosnak érzi magát. ha SZÜKSÉG van rá, ha HIÁNYOLJÁK, ha KÉRDEZIK, ha MEGHALLGATJÁK és még lehetne sorolni. de van ennek jelentősége ebben a buzi nagy világban? van e jogunk fontosnak érezni magunkat bármikor is ilyen hangyafosnyi léttel? vagy hogy érhetjük el, hogy ennek Tudatában mégis elhiggyük, hogy igenis gáz van nélkülünk, pótolhatatlanok vagyunk. (azok vagyunk?). Valaki a szerelemben, valaki a családban, valaki a munkában találja meg ezt a nagy kérdőjelet. művészetben. tök mindegy. mást teszünk boldoggá? kinek akarunk ezzel örömet okozni? a társadalomnak, magunknak?

Igazából nem értem ennek a végére. majd ha egyszer nagyon bölcs leszek.

Félelmek

ad. I. 

Az ember rém sok dologtól fél. De komolyan, egy rakat hülyeségtől. Legyen az pók, halál, nők, mindenkinek van gyengepontja, nekem valamiért úgy érzem, hogy különösen rengeteg. Nem szeretném sorolni, akit érdekel majd megkérdezi. Most, hogy 8 év után be "kell" illeszkedni egy új közösségbe, meg "kell" magadat kedveltetni, jófejnek, lazának, nyitottnak, menőnek, viccesnek "kell" lenni, ott lenni a bulikban, inni, véleményt nyílvánítani stb, na ez például bennem frusztrációt okoz. 3 fröccs után akácfában egészen könnyen megy, de egy hete fogalmam nem volt, hogyan kellene ezt kezelni. pláne, hogy se a gigamenő bulikban, se a méggigamenőbb gólyatáborban nem voltam ott. szerencsére a környezet ezt megoldotta, kiderült, hogy 8 évvel később se megy nehezebben se nekem, se másnak, hogy nem csak én vagyok ezzel így, és vannak hozzám is hasonló emberkék, akiket igen megkedveltem ez alatt a 3 nap alatt. nem is ez a lényeg. tele vagyok ELLENTÉTTEKKEL.

ad II. - ellentétek

könnyű kezdésnek egy egyszerű példa: régi barátok - új barátok. a régi barátok már túl jól ismernek, esetleg unnak is. az újjaknál még csak puhatolódzol, körbesétálod őket; mi érdekli őket, hallgatók vagy inkább nagydumások e, pletykásak, lelkizősek, naívak satöbbi. míg az előbbi esetben inkább csöndbe burkolódzva a bölcs hallgatók közé lehetne sorolni (ez mondjuk az alkoholmennyiségtől, a társaság összetételétől és annak számától is függ), de úgy nagy általánosságban. míg utóbbiban - ugyan nem volt sok idő ennek megfigyelésére - sokszor azon kapom magam, hogy ennek az ellentéte.

ott van például barnabás. nem is régi, de már nem is új. legendásan sokat lógtunk el erről-arról, ragadtunk rajziskola helyett az 57 prózaian füstös kis bőrüléses kocsmájában, tárgyaltuk az élet nagy kérdéseit. legalábbis ő szerinte. igaz, nem áll messze az igazságtól, de azért nagyrészben róla, a barátnőjéről, a szerelemről, szexről, vikiről, más vikikről, más nemvikikről, jövőről (jövőjéről) volt szó, több asszociációt felvetve és átélve, leírva és megrágva. a múlthét szombat érdekes volt. ugye barna? ugye anita? jah és lógok Neked egy doboz cigivel, sry.

aztán ott van persze az a dolog, hogy hogyan éljek. szarjak le mindent, mondván inkább kihasználom az időt, vagy próbáljam meg aszketikus módon visszafordítani a dolgokat, és sóvárogjak. egy olyan életet élve, ami nem én vagyok, és soha nem is leszek, még ha a részem is, akkor sem teljesen. hát nem tudom. ahogy sok mást sem. például hogy miért kéne magam szar embernek éreznem azért, mert én nem vagyok nővérem meg anyám. hogy nem a család, meg a rend, meg a problémák a legkardinálisabb kérdések az életemben, hogy nem vágyom cuki kertre, cuki konyhára, és kilógva a család többi női tagjából, vannak barátaim, mernék külföldön élni, eljárok este, eljárok nappal, és nem kesergek olyan dolgokon, hogy nem tetszik a lábfejem. bumm. mert az emberek imádnak keseregni.

Nyomó-effektus

Szóval szeretnek keseregni. Imádnak problémázni. Ha 2 vagy több embernek nincs miről beszélgetnie, a problémák mindig jó téma lesz. (figyeld meg). már abból az alapvető katartikus élményből kifolyólag, hogy mindketten emberek vagyunk, neadjisten egy nyelvet beszélünk, egy országban élünk stb. dobáljuk egymásra a szemetünket és nem is érdekel minket, hogy az elrepül a másik feje felett, esetleg pofáncsapja. nem érdekel minket, hogy visszadobja a sajátját, esetleg elkapja a miénket, kihajtogatja, megnézi, elolvassa és kérdez. sőt, néha félünk is az utolsótól. abban viszont hiszek, hogy a dolgokat igenis ki kell mondani. ez a kijelentés nálam egy igen hosszú és nehéz folyamat része, amiben mr. K. rengeteget segített. nem mondom, hogy teljesen pöpec a dolog, de azért működik. az más kérdés, hogy a befogadó az megfelelő e olykor, de ha éppen őt érinti a dolog, akkor nincs mit tenni. a megemésztés/feldolgozás már nem az én dolgom. és ha még véletlenül az illető a kihajtogatós kategóriába tartozik, akkor egy egészen jó beszélgetés is elindulhat. ami persze oda-vissza működik ESETLEG. és akkor már csinálhatunk egy olyan kategóriát, hogy nem szemetekkel hajigáljuk egymást, hanem leülünk törökülésbe és beszélgetünk. egymásról, magunkról, világról, kiskaticáról. totálisan idillikus, már csak egy képeslap hiányzik.

Térjünk át, térjünk vissza, térjünk ki, avagy inkább rohangáljunk

Térjünk vissza az ominózus szombat estére barnabással. erősen figyelemmel kísértem beszélgetésüket, aminek központi témája (nohát mily meglepő..) a kapcsolatok volt. a Kapcsolatok. kap-cso-la-tok. kapocs. kap és csotok. kaplacsotok. KAPCSOLATOK. milyen drámai egy szó! és milyen súlyos. bele se mennék, annyira. errről csak annyit, hogy kényelmesen iszogattam a rozéfröccsömet, simogattam a macskát, és végig azon agyaltam, hogy nekem mindahhoz rohadtul nincs kedvem, amiről nővérem papol. így játszma, úgy játszma, megjátszás, hazugság, praktikák, konfliktus kezelés és egyéb teátrális szavak röpködtek. játszmák a sportokban és játékokban vannak, megjátszás a színházban, hazugság a bíróságon, praktikak a nők lapja caféban,  kezelni pedig a idegbetegeket kell (vagy nem..). dühös vagyok? TESSÉK, KEZELD.

Epilógus, de még nem az utolsó

Láttam nemrégen egy filmet. irtó semmitmondó volt, szar színészekkel és nuku mondanivalóval. na jó, azért mégis. kicsit hasonlít a Bakancslistára. olyan tipikusan 'megtudomhogyrákosvagyok és kihasználomamaradékidőm' film. annyi különbséggel, hogy itt nem két vénülő különböző identitású pasasról, hanem egy életvidám, mókás csajszival történik meg. Fogalmam sincs egyébként, hogy miért ragadt meg bennem ez a film. nem azért, mert olyan mélyreszántó gondolatok voltak benne, az biztos. nem is a káprázatos színészi teljesítménytől. (a Bakancslista viszont rendelkezik hasonlókkal). Talán mert az utóbbi időben nekem is el kellett fogadnom azt a tényt, hogy nem fogom átélni azt, amitől oly sokan rettegnek, avagy Megöregedni. 3. stádiumú vesebeteg vagyok, és ez csak egy a sok dolog közül, amit a szövődményekből fel lehetne sorolni. szerencsémre nem életem derekán közlik velem, hogy "3 hónapja van hátra", nem ilyen drasztikus a dolog, senki ne értsen félre, azért a ráktól elég messze vagyok. bár soha nem tudni gyerekek :D. itt a lényeg azon van, hogy nem tervezek a szalvétára családi házat és gyerekszobát. mindemellett otpimista vagyok és szeretnék egyszer paradicsomültetvényt. én és a kert, na mindegy...
csináltam egy listát, hogy miket szeretek. élvezek. imádok. stb.. ezen élőlények nem szerepelnek. csak érzések, fogalmak, tárgyak, kreatív angol wc-k. persze ez még bővülni fog. ez rém gyerekesnek tűnik (már ITT felmerül a kérdés, hogy NA ÉS?), de nekem ez fontos. fontos, hogy ha egyszer olyan helyzetbe kerülök, amivel már nem tudok együtt élni, akkor erre ránézhessek. fontos, hogy tudják MÁSOK, hogy mik voltak ezek. az utóbbinak mondjuk nem tudom mi értelme, de már leírtam egy csomó értelmetlen dolgot és még fogok is, szóval ezen már nem fog igazán múlni.

bűvös szó: megfelelés

imádom ezt a szót. olyan sokan és sokszor használjuk, hogy a háború és béke is betelne vele. és ÓÓ, hányszor emésztetettem magamat emiatt. amikor anyámnak baja volt, amikor szintvizsgák voltak, amikor barátom volt, amikor jamland volt, amikor barátnők voltak, amikor suli volt, amikor ez, amikor az, amikor anyámtyúkja. apámtyúkja. most csütörtök van, de már kurva kimerült vagyok. elkezdődött a fősuli, tornyosulnak a jegyzetek, az elintéznivalók, új barátokkal randi, régi barátokkal lenni, a többi baráttal lenni, otthon megfelelni (főleg anyámnak), nővérem lelkét ápolni, ludwigban helytállni, apámhoz elmenni, kezelésre járni, nagyival törődni, házat eladni, ezt felhívni, azt elintézni. rövid tweetekre van időm, 5 kávéra, és mire este a géphez ülnék mondjuk írni már se energiám, se borom. bár az utóbbin általában gyorsan segítek. ez most panaszként hangzik így visszaolvasva, pedig igazából mostanában élvezem ezeket, mármint a pörgést. csak bizonyos okokból kifolyólag elég fáradékony vagyok, de ez most mindegy. lényeg a lényeg, s legyen ez az utolsó gondolat, hogy mindig meg akarunk felelni valahol, legtöbbször mindenhol, egyszerre, a legjobban, aztán összeroskadunk. ennek pedig semmi értelme. ha a felfújt összeesik, miután kivetted a sütőből, akkor csinálhattad azt akár egy napig is, lószart sem fog érni, maximum kikanalazod a tálat bánatodban és a vendégeket megkínálod pudinggal. nem rohan el mellettünk az életünk, fizikai korlátokat tekintve muszáj velünk együtt haladnia. mázli, nem?

sok dologról tudnék még írni. de azt hiszem mára elég lesz ennyi.