Sokat agyaltam ezen a parkapcsolat sziszteman. Egyreszt a koppenhagaval valo beszelgetesek, egyreszt encsi, masreszt apam, sokreszt a bennem lezajlo valtozasok miatt, ami az elobb emlitett tenyezok altal valtozott es formalodott. Ez a dolog annyi mindenen mulik. Peldaul a ket ember szemelyisegen. Az azokon atment valtozasokon, behatasokon, tapasztalatokon. Az utobbiban azert nem vagyok biztos, mert hiaba tapasztalunk, ha nem tanulunk belole. Hiaba elunk at dolgokat, ha nem tanulunk a hibainkbol, vagy nincs ki ravilagitson. Ha nincs ki mutasson mas utat, mas opciot, alternativat. Addig ugyanazokban a lehetosegekben fetrengunk es bele se gondolunk, hogy tehettunk volna maskepp is. Lehettunk volna erosebbek, gyengedebbek, hatarozottabbak, megertobbek es meg lehetne sorolni. Ezekre magunktol nem jovunk ra.
Vagyis lehet felvetjuk mint eshetoseget, de amig nem tartjak elenk tukorkent, addig csak tavoli "igen, ugy is tehettem volna, de..". Amint megertjuk vagy ugy erezzuk, hogy kepesek lennenk egy masik verziora, amint kozel all hozzank, szinte foghato, maris jobban banjuk. Mert mar bennunk van, reszunk a tapasztalat, a tudas, amivel kepesek lennenk mas iranyba vinni a dolgot. Nem biztos h jobb iranyba, de egy olyan enunkkel felfogva, amivel eddig nem is kozelitettuk meg a dolgot. Ehhez nyitottnak kell lenni es befogadonak, ezt nem kerdojelezem meg. De minel tobb benned a meglatas, annal jobban merlegelsz. Nem mondom h dontesz, mert a dontes szubjektiv. Ki tudja melyik a helyesebb. De igenis beszelgetni kell, megvitatni es mas latasmodokat erzekelni, BEFOGADNI es MEGERTENI ahhoz, hogy adott dolgokat megfeleloen lassunk. Es meg ha utolag is, de tudjuk levonni a konkluziokat, tudatositani magunkban a VALTOZAST es nem megbanni, hogy ezt akkor nem tudtuk. Ezekben all az emberi tanulas szepsege.