pöttyös bögrék a valóságban, egy pohár víz hasonlatként

már majdnem odafagytam a hotel elé, már szemmel kísértem jó pár döcögő villamost, gyönyörködtem a város lassú hóesésében, amikor hátulról betámadva egyszerre ijesztettek meg. a régi öröm újra felcsillant,  battyogtunk a vizes járdán, majd betérve Csendesbe újra átjárt a bűvölet, felmelegített a jazz zene és az ücsörgő emberek duruzsolása. az olcsó fröccs helyett most a méregdrága teák és kávék pöttyös bögréi felett kuporogtunk, s bár nem volt szó freudi gondolatokról, lelki válságokról, s néha beállt egy-két másodperc csönd, jókat kacagtunk. nem csak halvány mosoly volt, nem csak béna poénokon való heherészés, hanem mélyről jövő, őszinte nevetés, mely olyan életmentő volt nekem, mint szomjazónak egy pohár víz.
hazafele belemerültem Zola Nana-jába, aztán anyával tettünk egy kört ebben sejtelmes, titkokat rejtő téli estében.