sokat morfondíroztam, hogy a hétvégén, a hételején és a mai nap során tolakodó gondolatok közül mit lehet ide leírni és mit nem tanácsos. kétségtelen, hogy sajnos már nem tudok sokszor az olvasóktól függetlenítve az érzéseimet, gondolataimat megosztani. ez hol jó, hol nem. sokat írnék például az apámnál töltött esték során felmerülő témákról, de csak egyet emelnék ki. akármilyen embert vesztettem is el, apám mindig flegma könnyedséggel csak annyit tett hozzá: "engedd el, engedd már el." ilyenkor mindig dühöngve puffogtam, hogy"könnyű mondani". mostanában gyakran rámtör egy pánikszerű félelem az elmúlástól (igen, lehet röhögni, de hát így van). és kezdek igazat adni apámnak, Hápinak, és azoknak, akik hasonlóan vélekednek/tettek/tennének/egyetértenek. Az emberek - mint már sokszor tapasztaltam az elmúlt pár hónapban, s említettem is - jönnek mennek az életünkben, és ha már valami nem működik - legyen szó barátságról, párkapcsolatról, akármi másról - , akkor azt meg kell szakítani. de legalábbis hagyni. néha elég csak csöndben eltávolodni, néha drasztikus lépések kellenek. amit még meg kell tanulnom, hogy ne keverjem a kettőt, és ne keressek az utóbbira olyan indokokat, amik nem is létjogosultak, csak mert drasztikus módszer "egyszerűbb". ezt amúgy se nekem kéne eldöntenem, hanem az időnek és a történteknek. meg a két embernek. aztán persze lehetne támadni, hogy "de ha szeretünk valakit, küzdünk érte." (első gondolat: KLISÉ.aztán jön a na jó..). ezt nem tagadom, kell is. egészen addig, amíg tényleg a körülmények okozzák a bajt, nem pedig maga a két ember (vagy több). mert teher. nem a másik, hanem viselni az érzést. fájdalmat cipelni makacs ragaszkodásból - ez tárgyakra nem vonatkozik az én esetemben - butaság. s mint ahogy a két életfelfogás közt is, júlia is sokszor örlődik elengedés és ragaszkodás kérdésén, amit végre elégedett óvodás mosolyával kipipálhat, legalábbis egy időre. egészen addig, amíg nem jön valaki, és föl nem borítja ezt az egészen kerek világrendet. de ez már kicsit kezd olyan értekezéssé válni, amit már kva sokan leírtak előttem és még engem is untat. sőt. a lényeget már leírtam. de mondjuk ha eltörne a királyfis bögrém, akkor hullatnék könnyeket dögivel.
az, hogy éppen mi zajlik most az életemben, meg a gyenge kicsi törékeny viráglelkemben, ugyanúgy unalmas. számomra ugyan izgalmas és kalandos, de nem hiszem, hogy ezt bárkivel meg kellene osztanom most. az biztos, hogy a koffeinfüggőségről le kell álljak, mert dani (a Grafikus) már gyanús pillantásokkal konstatálta, hogy egy sárga lapot firkálgatva nem tudtam egyszerű alany-állítmány mondatokkal közölni a konferencia-tervet (fúú de komolyan hangzik. nem az.)
ahogy sok más dologról is le kéne állnom. meg sok dolgot el is kéne kezdenem. (igen, ebbe a szerepel a biblia elolvasása is.) de ez már megint a szelektált gondolatok közé került.
maradnak hát a képek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése