emberek, hol tartunk? drága családom, hol tartunk?
én komolyan állítom, hogy természetemet meghazudtolva rém türelmes vagyok, de hogy intelligens emberek úgy ordibálnak egymással, hogy meg se AKARJÁK hallani a vele szembe ülőt, csak mondják a magukét...miért egymásról beszélünk, miért nem egymásHOZ? miért azokat támadjuk, akiket szeretünk, és ha más kapcsolati viszonyt nézünk: miért akarunk uralkodni a másikon, irányítani a másikat, taktikázni, kitalálni, hogy na vajon a másik mit akart ezzel, mit gondol, miért csinálja bla bla bla bla..kapcsolat az ilyen? hogy akarnak együtt élni az emberek, amikor nem is hagyják a másikat élni? lövöldözünk a nagyvilágban, mintha egy háború lenne, hát hogy lehet így létezni? én már rohadtul unom magam, hogy ma is ikeában ugyanazokkal a szaros problémákkal jöttem, annak ellenére, hogy már megtanultam kezelni. én nem akarok olyan lenni, mint a körülöttem élők, egyszerűen felhúz, hogy ilyen dolgok húznak LE, és ugyanazon lovagolok, ahelyett, hogy mindent befogadnék a világból. én egy önző ember vagyok, aki tudja, hogy egy élete van, amit már így is elbaszott a betegsége miatt, és kezdem úgy érezni, hogy nem sokáig maradok erkölcsös jó gyerek, aki empátiára hivatkozva végignézi és hallgatja ezt az egészet. mondják nekem, hogy "megbántam, hogy nem előbb..". na, hát akkor tanuljunk mások hibájából, nemde?
még mindig úgy érzem, hogy képesek lennénk egymással tisztelettel és megértéssel bánni, csak ki kéne nyitni a fülünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése