mostanában gyakran tör rám egy igen ironikusnak is mondható hangulat. a maga óriási paradoxaitól gyönyörű és egyben kínkeserves érzés.
mint kedden egy szomorú búcsú után lehajtott fejjel trappolva a mozgólépcső felé, egy távoli világból érkező bolond idegen benyomását keltő vígan zenélő gitáros dalát hallgatva.
ahogy ma az erkélyen csodálva a napsütést, a csicsergő madarakat, miközben a napfénytől lángra kapó vörös hajtincset csavargatva csak a tegnap este zajos mozaikképei és a mai nappal hivatalosan is elkezdődő tébolyda rémei kérdezgetik magamtól: ki az őrült, én vagy a világ?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése