2013. május 28., kedd

a tizenekről. a legekről. az 589. bejegyzés.

az egész akkor kezdődött, amikor este 10kor csörgött a telefon, apám. azt kérdi, hogy töltöm az utolsó tizenéves napom. én épp az ornamentika tételsor felett ültem közel 13 órája. ő felnevetett (kiröhögött), és azt mondta: vannak pillanatok, amiket nem lehet bepótolni. amikor letettem a telefont, a következő mozdulattal elegánsan összehajtottam a papírhalmot és kinyitottam az irsai olivért. és az albumot, amit 18. születésnapra kaptam a Barátaimtól. nagybetűvel. sokszor áradoztam nekik is, itt is, másoknak is, de még mindig úgy érzem, hogy kevés ember mondhatja el magáról azt, amit én érzek az elmúlt 8-9 évvel kapcsolatban. ez többezer együtt töltött napot jelent. többcsilliómillió pillanatot és nevetés. megszámolhatatlan szál közös cigit és fröccsöt. együtt éneklést, együtt kómásan kelést, együtt izgulást és szívdobogtató pillanatot. több óra vonatozást, közös torokfájást, és kínos pillanatot. fáradt reggelt, és mámoros éjszakát. oly sokszor írjuk le a klisét, hogy "bármi van, hívj, írj." és ha valaki olyan mondta, akivel alig beszéltem, nem egy példa volt rá: így is gondolta. az osztálykirándulások, a deákok, az akácok, az 57ek, a szünetek, a wc-k, az erkélyek,a koncertek, a fesztiválok, a vizsgák, a szalagavató, az ismeretlen házibulik, a karácsonyok, a szilveszterek, a spontán éjszakák. a többi. Fannival a BT-k, a pudingok, a sörök, a nyaralás. Flórával a hosszú lelkizések, a sok közös, az állandó összekeverés. Noémivel az angol faktok, a közös cipő. Encsi, az Örök Oszlop,Viki, Anita, Nóri, nélkülük nem buli a buli.  Olivér, akit nem lehet utálni. Ádám és Márk, a két jómadár. lehetne sorolni. és természetesen Mr. Koppenhága, Csilla, Viktorina, Szuszu, Julcsi, Barna, akik oly sok örömet és nevetést okoztatok különböző életszakaszokban, és annnnnnnyi mindent köszönhetek. túl hosszú lenne felsorolni, és annyival több élményt lehetne még írni. 

igen, szóval röviden: ritka szerencsés ember vagyok. nézegetem a képeket, az albumot, hallgatom a zenét, és a mostanság oly felkavaró bizonytalanságban az emlékeim mindenért kárpótolnak. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése