sokat gondolkodtam, hogy hogyan tudnám emberien érthető szöveggé alkotni a mai nap érzéseit, de ez már az első mondatnál kudarcba fulladt. kezdeném jelenlegi helyzetemmel másodperc pontossággal indítva, majd tágulva az általános állapot felé. szóval éppen a 10 év alatt felhalmozott cd-ket szelektálom, és minden kis lemez eszembe juttatja az akkori korszakomat. (most kihagyjuk a jucó nosztalgiázik a szép gyerekkoráról részt), lényeg, hogy péntek este van, zenével és fröccsel szakadok ki a jelenből a monitor előtt. nem tudok máshogy fogalmazni: kurva jól esik. kétségtelen, hogy hiányzik valaki, de ez is hozzátartozik, ilyen is kell. több hete nem tudok elbújni a bunkeremben, pedig nem is olyan régen szinte minden estémnek ez volt a menedéke. volt egy időszakom, talán pár hónapja, talán egy éve, amikor folyton csak ábrándoztam. görgettem a tumblrömet, és felépítettem egy álomképet, amiben élek. ez odáig fajult, hogy már nyitott szemmel, a városban járva-kelve képes voltam elhinni, hogy ami történik, az csak átmeneti, és hogy csak egy icipici hajszál választ el attól, hogy a képzeletem hirtelen kicserélődjön a valósággal és én "boldog" legyek. az az időszak nagyon magányos volt, de így utólag visszanézve mégis szép. megint elvesztettem azt a lányt, aki azokban az ábrándokban - és valahol mélyen még mindig - én vagyok. vagyis az a jucó, akit a leginkább csípek. talán nem merem a saját kis prűd egyszerűségemet elfogadni, talán az már nem is létezik. talán nem sokára megint jön egy olyan korszak, talán amikor végre egyedül élhetek egy saját kis bunkerben. amikor én döntöm el, hogy mikor van kosz és mikor nincs, amikor vár egy éhes macska, ahol a bejárat felett madártollak lógnak, aminek a konyhájában csak az én mosatlan bögréim várakoznak, ahol bakelitlemezt tehetek fel, ami a polaroid gépem és az írógép között porosodik, ahol egész éjjel csak kis lámpák adják a fényt, a sarokban áll a fa próbababa, és törökülésben reggelizhetek a ládámon. aminek a számláit nekem kell kiköhögnöm, és mindig elhalogathatom az ágyneműhúzást. aminek a falán az az óriás ikea óra lóg, amire évek óta vágyom, de soha nem vettem meg. mert még nincs hova. ahonnan reggel biciklivel járok oda, ahova éppen akkor járnom kell. és éjjel nem tudok aludni a villamos zajától, és elfelejtem megöntözni a már amúgy is döglött muskátlikat. szóval ilyenek.. vagy ez az egész még egy illetővel bővülve. szóval ilyenekről ábrándoztam anno, meg persze egy vespáról, mert buta, aki nem. és az egészhez kerekítettem egy személyiséget, egy életstílust, egy mosolyt, egy konyhabútort, hobbikat, reggeliket zenéket illatokat elsuttogott szavakat fröccsöket mozdulatokat ruhákat színeket érzéseket.lksdkfsjfreruw NA SZÉP. az általános napi programjait nem regélném most. a hozzám közel állók tudják, a többit úgyse érdeklik. igyekszem anyám pánikrohamait és idegkiborulását némileg kezelni, és vinni a megfáradt házat, hogy utolsó heteinket ne egy trágyadombban töltsük. néha megy, néha nem . nem menne ennyire, ha nem lenne egy Illető, és a barátaim. nem csak ezeket a naiv képzelgéseket engedtem el, hanem a nyáreleji nagylevegőket, az előrelépéseket, az "önmegvalósítás" címét viselő kliséket. áldozat vagy sem, kaptam cserébe mást. valamelyik nap azt hallottam a rádióban, hogy "vagyok, akik vagyunk": van ebben a mondatban valami olyan rohadt nagy igazság, amin mostanság sokat gondolkodok. gondolkodtam. nem nagyon szoktam már filozofálgatni (itt meg kell említenem a csodás tavaly nyarunkat Koppenhága), de addig nem aggódom, amíg felszedem a madártollakat és integetek a repülőknek.
u.i. a képeket majd csatolom, csak most innom kell egy fröccsöt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése