nem tudom, hogy el, vagy bele, de az ige vége a fáradtam.
és hányszor mondtam ezt magamban, kár is belegondolni.
tényleg mindent megpróbáltam...legalábbis ami némaságod okán magamból kitellett.
mit szeretnél? mit akarsz? mire vágysz? hogy viselkedjek? ha provokálok, az a baj, ha nem provokálok, akkor végképp nem történik semmi. a folytonos visszautasítás megalázó, megalázó emberként és megalázó nőként. nem szereted azt a testrészem, nem szereted a szexet, vagy velem nem szereted? miért csengenek hetek óta kifogások a fülemben? nem tekintesz már nőnek, vagy talán soha nem is tekintettél? van értelme feltenni ezeket kérdéseket? (nincs). de akkor miért érzem, hogy csak egy-egy apró morzsából táplálkozom?
lehet nem mondasz valamit, mert félsz, hogy megbántanál, de az még mindig jobb, mint az önostorozás vagy a hiábavaló mozdulatok....
....a feltett kérdések, hogy van e így bárminemű reménykedésnek értelme. vagy fogadjam el azt, hogy valami elmúlt, és tulajdonképpen semminek sincs már értelme.
de nagyon igyekszem arra gondolni, amit mondtál.
nagyon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése