annyi

annyi mindent tudnék írni.
annyi könnycseppet, amit láttam, annyi csodás élményt, amit átéltem.
olyan sok napról tudnék írni.
annyi szép szóról, annyi kétségről.
elkopott szavakról, tovatűnt érzésekről.
de nem tudok.
annyi mindent nem tudok mostanában.


"- és mihez kezdesz most a könyved nélkül?
 - remélem veled beszélgetek hajnalig."

Ejjeli kialtas

Felkeltenem, hogy most azonnal oleljen at. de a fejem a vallan, karja a derekam korul. Miert erzem megis olyan messzinek? Talan en jarok nagyon mashol.

'Bundát!' medvékről, békességről, légyottokról, hőségről

Megalkuvasrol

"szoke, magas, kek szemu, hat hol talalok en ilyet? azt kell elfogadni, akit a sors adott" vagy ilyesmi.
Aztan felsejlenek Koppenhaga szavai a Sugar mozgolepcsojen, es csak annyit tudnek mondani:

I-Á -- I-Á

Felalomban puszit nyom a vallamra, majd befordul a fal fele. Na pont az ilyen helyezetekkel nem tudok mit kezdeni.

Keves azon dolgok listaja, amik tartjak bennem a lelket. De tartjak. Ujfent nehez mosolyogni. De Juco arrol soha nem tesz le, az tuti.

pár percről

amikor égtek a lámpások, amikor szólt a kedvenc számom, amikor átöleltél. 

talán 2-3 percig tartott az egész, de bár soha ne ért volna véget.