állandó téglaként tornyosul már így hétfőn az álmosság a szememre. nem tudom, mitől ez a fáradság. befolyásolja a kedvem, a hangulatom, a hozzáállásom. még a zenét se hallgatom szívesen. minek is írok? passz. nem látom, mi történik, talán csak ady az oka..vagy valami olyan, amit én se akarok észrevenni. elegem van a korlátokból, hogy állandóan csak teljesíteni kell és mosolyogni mosolyogni mosolyogni, mert különben jönnek a kérdések, a lelki pásztorok, és saját magam, a legrosszabb. rajzolnom kéne megint. néha H.-val kapcsolatban is elbizonytalanodom. jól érzem magam vele, de mintha már csak kötelességből, "elvárásból" mutatna felém szeretetet, nem pedig saját magától. lehet hülyeség. nem akar megbántani? nem tudom. magammal is illene lassan tisztában lennem, és a nap 24 órájában nem 48 emberként viselkedni. lassan fel sem ismerem a tükörképem, vagy megdöbbenek, hogy pár órája én még azt a valamit csináltam. de legalább skizofrén nem vagyok. (mondjuk lehet praktikusabb lenne NEM emlékezni, az valamivel megkönnyíti a dolgot nemde?) :D ma valaki lecsodabogarazott. üzenem az univerzumnak, hogy nem volt igaza, mert nem csodabogár vagyok, hanem csak hülye. színház az egész világ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése