úgy körülbelül másfél-két hete beszaladtam a sarki villamossági szaküzletbe anyámnak körtét venni az egyik lámpába. kinéztem egy égősort, ami 2 nap múlva már az asztalomon is hevert. aznap fáradtam értem haza, egész napos rohangálás és teendők elvégzése után, átöltöztem, cigiztem, pihenni készültem. valamiért mégis rámtört a karácsonyi láz, és kibontottam, kicsomóztam, szentségeltem. végül felaggasztottam.
mindenki tudja, aki járt már itt - talán az is, aki nem - hogy szeretem a szobámat. ami 13 évesen végleg az enyém lett és kialakítottam hosszú hosszú éveken át a birodalmam. imádtam, a belefektetett munka, az emlékek, a hangulata miatt.
szóval felraktam ezt a 45 kis szaros égőt, odamentem az ajtóhoz, és valami megmozdult. mármint bennem. mintha koronáját kapta volna meg egy fiatalság. amióta ezek a kis buzi fények itt égnek, s velük kezdem a reggelt, velük fekszem le, azóta e falak valósága kívül esik minden rossztól. lehet engem hülyének, vagy bolondnak nézni, de mindig is az okozott boldogságot, amikor a teljes egésszé válik. itt is valami ilyesmi történt. ez a hely eddig is tökéletes volt, nekem. de ahogy bedugom a konnektorba a dugattyút, elindítok valamit, ami a nap végeztével annak kihúzásával véget ér. ma egész álló nap az íróasztalomnál görnyedtem tanulva, amelie 1 órás tracklistje ment és a pár nyűgös percet levéve baromira élveztem. nem akartam felállni, nem akartam, h bárki betörjön, nem akartam szabadulni, elmenekülni, kimozdulni, és nem rossz kedv miatt. nem akarok innen kilépni. holnap szilveszter, és esküszöm nem bánnám, ha egy(kettő) pohár (üveg) pezsgővel az egész éjszakát itt kéne töltenem. eddig szerettem itt lenni, most itt akarok lenni. mert ezzel a kicseszett pár fénypontocskával az egész lényem azt érzi: minden veszélyes, ami e falakon kívül történik. jöhet apokalipszis, féktelen düh, gyötrelmes szerelmi bánat, itt nem eshet bajom. ez egy olyan béke, amit akármi történjék is, egész életemben vágyni fogok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése