achtung! achtung!

igazából a figyelemről akartam írni, de túl fáradt vagyok most monumentális gondolatokhoz. valahogy ezzel a figyelemmel hasonló dilemmában vagyok, mint a szeretet kimutatásával. kire mondják, hogy figyelmes? én a velem élő két nőre például. lényegtelen miért. én a 13 éve ismert barátnőmnek sem tudom a mai napig megjegyezni a szülinapját. és igen, kva nagy bűntudatom van, hogy nem tartom a kapcsolatot szinte egyik volt sulis barátnőmmel sem, pedig anno én voltam a legjobban oda meg vissza, hogy milyen példátlan az az egész, ami történik. de az idő telik, az emberek jönnek-mennek, és ahogy az ovis barátokkal sem lett "ÖRIBARI", úgy nem tarthatom meg az összes barátomat egy életen keresztül. lesznek, akik végigkísérnek, ezt tudom. de ragaszkodás miatt nem lehet bűntudatom. csodálatos volt az a nyolc év, bármikor szívesen látom őket és beszélek velük, de a figyelmem sokszor már nem tud kitérni rájuk, és el kell fogadnom, hogy pont emiatt nincs is rám szükségük. igen, talán ezt a legnehezebb elfogadni: ha te neked már "nincs rá szükséged", tehát nem keresed, nem figyelsz rá, akkor ő se fog. vagy hát lehet. egyébként pedig ők is írhatnának by the way. ez a rész kicsit hosszú lett. igazából akkor érzem rosszul magam, aki valaki odafigyel rám, és én nem teszem. vagy hogy ha olyanra figyelek oda, aki nem érdemelne annyit, mint pár régi barát, akiket a fentiek ellenére nem szabad elhagyni. nem, nem is a barátságról akartam írni, azzal most kicsit hadilábon állok. vannak emberek, akik egyszerűen képesek mindenkire odafigyelni. tudják hogy van, mit csinál, mikor menstruál, mi a héten a kedvenc száma. miért akarunk egyébként figyelni másokra? önzetlenség? érdek, hogy majd ránk is figyeljenek? valószínűleg mind a kettő. kétségtelen, hogy amikor szeretünk valakit, akkor reflex-szerűen fókuszálunk rá. de azért bennünk van az is, hogy "remélem, amikor én leszek bajban.." "remélem te se felejted el a szülinapom..." "én is szeretnék meglepetésbulit" "te is hívj fel" "kérdezd rá te is, hamár érdeklődtem". vagy csak egyszerű beszéltetés, hogy ne kelljen nekünk kitárulkozni, annak ellenére, hogy vágyunk rá. hozzátenném - csakmert ez elvileg egy személyes blog - nagyon sokszor művelem ezt a fajta csodát. ez persze nem mindenki esetében van ez így, sokszor kitárulkozom (van is utána bűntudta..), volt és van rá példa, nem is egy. de csak nagyon közeli embereknek, akik közül egyre többnek nehéz kinyílni. talán nem azért, mert nem figyelnek, talán nem azért, mert nem hallgatnak meg. talán még érdekli is őket. ugye milyen sok a talán? nem tudom miért nem. egyre több fröccs kell hozzá. talán mert mást reakciót várok, talán több figyelmet vagy megértést. amit próbálok nyújtani annak a kevés embernek, akinek tudok. mert igenis próbálok. nagyon jól tudom, hogy sok embert elhanyagolok, sok embernek nem vagyok elég hálás, és hogy rengeteg olyan fiú és lány van az életemben, akik pótolhatatlan szerepet játszottak és mégsem, valami miatt MÉGSEM nyújtok elég köszönetet ezért. talán a figyelem kölcsönös hiánya? de nem, mert akivel kölcsönösen figyeltek egymásra, az tudja elkövetni a legbanálisabb hibát, tudja hogyan hasson. a figyelemnek mennyi köze van az őszinteséghez? figyelhet e valaki úgy a másikra, hogy ő maga nem őszinte? (hülye kérdés, ezt csinálom lassan 20 éve). nem tudom mennyire függ össze. próbálom magam vigasztalni, hogy Júlia, keresed, beszélsz vele, ugyan nem annyiszor, és félévente találkoztok, de próbálkozol. ez így kurvára egyirányú, tegyük hozzá. kezd kicsit zavaros lenni ez az írás úgy érzem. nem baj, a napom úgyis kellően monoton és költői volt, adok a káosznak és pórias fogalmazásnak. akire odafigyelünk, arra TÉNYLEG figyelünk? vagy csak olyan aranyosan elhitetjük ezt magunkban, csak mert szoros kapcsolatban  állunk vele. hát igen, itt lehetne mesélni sok dologról. házasságról, párkapcsolatról, barátságról, családról. az egyik legbanálisabbkurvanagyfaszság amit az életben elkövethetünk, hogy pont azokra nem figyelünk, akikre a legjobban kellene. kimegyek egy cigire, és folytatom, útközben pedig kitalálom, hogy mit. 

szóval igen, ott tartottam, hogy a figyelem értelmét keresem. nem az érdekit (érdekből származó figyelem = megfelelés? ezen érdemes lenne hezitálni), hanem a valósat. van empátia? képesek vagyunk TÉNYLEG együttérezni? schopenhauer szerint az egyetlen megoldása a világ romlására az együttérzés és a művészet. tudunk- e elvonatkoztatni magunktól, amikor valaki őszintén megosztja velünk a problémáit, amik bántják, amik foglalkoztatják? be tudjuk e fogni a szánk, és meghallgatni?  és egyébként: vegyünk egy családanyát. életét és úgy am block önmagát feladja azért, hogy meleg kaja legyen az asztalon, dolgozni tudjon a férje és felneveljen három  gyereket. eredmény? egy válás, és a gyerekek heti egyszer felhívnak. hogy lehet egy ilyen helyzetben megtartani értékrendünket, látni küzdelmünk eredményét? és a szerelem. miért akarunk szerelmesek lenni? (vonatkoztassunk el a rendszeres  - ám rövid időn belül sablonossá váló szex - érdekeltségétől) azért, hogy szeressenek, és ezáltal a kitüntetett szeretet által figyeljenek ránk. azért az érzésért, hogy CSAK ránk figyelnek, hogy azért létezünk, hogy mi tördőhessünk a másikkal és fordítva. úgy érezzük, hogy a másiknak az az egyetlen célja, hogy miránk figyeljen elsőként. testileg, lelkileg. és ha lankad ez a figyelem, lankad az érdeklődés, lankad a szeretet. 

te figyelsz magadra? vagy esetleg csak magadra figyelsz..? 

nem, nem látom értelmét, de tudom, hogy van. létezik. érdekből, önzetlenségből, de van. a bűntudatok jó hányada ebből származik, hiszen kevesen tudnak megbékélni a "mindent és mindenkit leszarok" filozófiával. azoknak is valahol önmaguk elfogadásával és a mások szeretetével van gond, ergo a figyelmet így akarja magára felhívni. mivel vagy hogyan tudjuk ezt kivívni? nem tudom. nem a popsztárokra és a politikusokra gondolok. valami olyasmire, amikor gátlások nélkül képes vagy magadat a másik felé fordítani, befogadni, érteni, adni, és érzed, hogy ezt nem érdekből teszed. csak úgy. és közben valahol a zsigereidben érzed, hogy talán egyszer vissza is kapod. talán nem attól, akitől várod, de majd rád is figyelnek. kérdés továbbá: tudsz e úgy TÖRŐDNI (ismétlem : tö-rőd-ni, ami a figyelem egy pompás szinonímája e kontextusban) másokkal, hogy talán soha nem lesz (ide valami olyasmit akartam volna írni, hogy hála, meg köszönet, de az szörnyen nagy klisé lenne), szóval soha nem lesz..viszonzása? mert hát végülis ez lenne a lényege, nem? érdek nélküli odaadás. ha nem más, hát a kis jézuska karácsonykor megmondja a frankót. aki erre tud választ, nosza írja meg. ennyi volt a móka mára.