- come sta? - molto bene,grazie. és egy halk maradjmég.

az első mondatok egyike olaszul, amit ma tanultam. talán az unalmas és szürke hétköznapok újdonságainak egyike. nem tudom miért írok ilyeneket, hiszen történnek dolgok rendesen. költöztetés, haj, suli, hétvégi bulik csillánálfügébenmáténálapámnál, egyéjszakás légyottok, egyebek. de mint  mondtam, valami nem kerek. talán hogy megint feladtam az álmaim. fúj de klisén hangzott. nem is igaz. vagyis hát de, de ilyeneket jucó nem ír. júlia pláne. julcsa aztán VÉGKÉPP. lévén, hogy a környezetemben most elég sokan élnek párkapcsolatban, akaratom kívül is sokszor kerülök szembe a témával, de nem is erről akarok beszélni. nem, még mindig nem vágyom rá, de nem elégítenek ki ezek a légyottok sem. pedig nem kellene sokkal több. talán egy reggeli cirógatás, talán egy reggeli odahúzás, talán egy reggeli bacio. talán egy halk maradjmég. és én maradnék, és elégedett volnék, elköszönnék, és minden következmény vagy felelősség nélkül élném tovább csöndes kis életem. az éjszakához eddig az a kevés is nagyon bátor, de reggel már mindenki visszabújik a hétköznapi fásult és gyáva hétköznapjaiba.
valószínűleg Koppenhágának igaza van és az én hibám, amiért nem mondom, és nem követelem. de az már annyira más lenne. annyira hamis. hamár önmagában egy nagy átverés az egész, akkor legalább ne tetézzem.

talán az idő, talán a körülmények, talán a mindennapossá vált ingerült veszekedések, talán a vészjósló változás, de mintha a történések ellenére megint minden olyan felszínes  és átmeneti volna. csöndes. mintha a napok csak filmen játszódnának. egy chaplin némafilmen. minden izgalmukkal és kalandjukkal együtt, hályogos tekintettel. az egyetlen valóságosnak tűnő dolog az esténkénti pohár borom, a laptop recsegő hangszórójából szóló melankolikusnak is mondható dallamok, a kis gömbökből áradó halk fények, és a hideg ágyam. 

mi chiamo julia farkas, ho 19 anni e sono le ventitre e mezza, sera. buonanotte!