tegnap elalváskor sok dolog pörgött a gondolataimban.
az újév, az idei év emberei, találkozások, kocsmázások, szerelmek, szerelemnek hittek, a kartondobozban olvasottak, fotók, hogy miről írjak legközelebb, mit kéne tanulnom, szomjas vagyok-e, az ágyam alatt lévő fél pár zokni élete.
most fáj a fejem és nehezen kapok levegőt, az időt pedig próbálom minél haszontalanabb tevékenységekkel elütni, csak hogy ne kelljen belekezdenem a világ legborzalmasabb könyvének olvasónaplójába. pedig szeretek olvasni. de az a könyv tényleg maga az öngyilkosság. (Németh István: Iszony c. alkotásáról van szó).

még az is felmerült bennem, hogy vajon a ház következő lakója - már ha lesz olyan hülye, hogy nem rombolja le ezt a muzeális értékű romhalmazt - belép a szobámba, akkor milyen ötletei lesznek a falon tátongó hatalmas lyukra, amiben most éppen a tegnap említett biciklikerék van ékelve. akkorra ez a szoba már egy kihalt, L alakú helység lesz csak ki tudja milyen funkciókat betöltve. a piros pöttyök, a feliratok, a szögcsonkok, a mazsorett bot által okozott horpadások a plafonon üres sebek és szépséghibák lesznek. annyi minden történt itt. az arculat sokszor változott és még többször bővült, tulajdonképpen sosem lesz kész, mégis azt mondanám, hogy ez az egy olyan dolog van az életemben, amit csak én csináltam és tökéletes. nekem az. minden részletében én vagyok, nem csak a mostani én, hanem az 5,6 stb évvel ezelőtti is. velem nőtt és alakult, akárcsak egy külön lény, és mindig menedék volt. menedék, és egyben meghatározó események színhelye, szem - és fültanúja. nem vagyok érte túl hálás. csak súlyos esetekben rakok rendet és a legtöbb polcon áll a por. hiába, a precizitás nem az én műfajom. de talán ettől annyira szép. hogy csak én látom a káoszban a rendet. nem tudom, meddig maradok itt. lehet 1 év, lehet 10. lehet mert elköltözöm, lehet mert elköltözünk.

de mindenesetre ezt lesz a legnehezebb itt hagyni.
kattints a képre. félig talán megérted.

nagyon jó.
negyed 3.
egy érdekes, de mindenképp kellemesnek mondható illetővel váltogatjuk a leveleket.
/plusz 10 pont, amiért ismeri el grecot./
vagyis váltogatnánk, ha működne a hd kis rózsaszín postaládája;
ki tudja hány levelet írtam már feleslegesen.
sőt, lehet egy csomó rajongómról maradtam le.

vissza Kerékhez

felszámoltuk a romokat, a cipő ismét magányos társaival pihen a szekrényben és a poharam is tele. ismét a ládán, Kerék mellett.

egyébként nem érdekel. van két napom, hogy kiéljem érzelmi sinus görbém, és nem fogom azért rágni az agyam (csakhogy tartózkodjunk a közhelyektől), hogy ki miért nem válaszol vagy hogy van. hogy a levelezőrendszer protestál, szimplán leszar vagy más éppen belemerült szenvedélybetegségek hajszolásába. csinálja mindenki azt, ami jólesik. válaszolok én mindenkinek és nem használok trágár szavakat (általában), de akkor ez működjön visszafelé is. természetesen érdekel. hogy hogy van. hogy van A,D,G,T, TUJH CRTZL és a többiek. mert baszottul jólelkű és toleráns no meg empatikus vagyok.
legalább annyira, mint a buborékok a pezsgőmben.

kerék

lassan vége az utolsó megpróbáltatásnak is..karácsony a keresztszülőkkel. egésznapos készülődés..piac, közért, takarítás. mintha kötelező volna. felszolgálás, bájolgás, és a 7 éves unokahugom, aki másfél havi türelmem szívta le dementor módra. egyedül keresztanyámmal szeretnék beszélgetni, ehelyett 2 tucat ember eszik és iszik egy emelettel lejjebb. rendszerint ezeket a szinte korlátlannak mondható piával éli túl a család. éljen a minőségi pezsgő és a 13 centis cipő. megalégyszimosogassel.

emberek jönnek-mennek az életemben. az egyik ír, hogy boldog karácsonyt. a másik h dumáljunk. aztán mindkettő köddé válik. ez ment egész évben. de egy idő után hozzászokik az ember. és az is feltűnt, hogy a mondataim egyre rövidebbek. hiába, kihalt belőlem jókai, elnézést.
valamiféle csendes düh kíséri a mindennapjaimat. ha valaki most látná, hogy a szobám egyetlen eltakart sarkában ülök egy ládán, szembe a fallal és írás közben a bal kezemmel pörgetem a falon függő biciklikereket, nem nagyon mondaná ezt meg. én is csak valahol nagyon hátul, nagyon ködösen érzékelem, de mindig ott van. mint egy lassan ölő halálos betegség. tulajdonképpen nem zavar, sőt, néha egészen bizsergető, mintha erőt adna.
persze, most megkérdezhetné a kedves olvasó - ha van -, hogy mire vagy kire vagyok dühös. jogos e vagy sem. válaszolni úgy sem tudnék. mondhatnám, hogy mindenkire az vagyok valamilyen szinten. kire kevésbé, kire jobban. egyesekre jogosan, másokra jogtalanul. de inkább jobban és jogosan. magamra is.
de az illetők nem tudják, és ez jó is így, nem is kell. anno más se érdekelte őket.
egyébként egy most induló művészeti folyóirat elfogadta a jelentkezésem és várják az írásaim. ez feldobta az elmúlt napokat. mostanában lekötött a rajz, és valahogy elfelejtettem, régen mennyire szerettem írni. most is az csinálom. cirip cirip.
kedves akácfa söröző, mindig beleszólsz az életembe. de azért szeretlek.
ez egyre siralmasabb bejegyzés lesz. a keréktől már fekete a kezem és borzasztó álmos vagyok. a vendégek még mindig itt vannak. fáj a lábam és elfogyott a pezsgőm.

papier ist geduldig.
deshalb benutzen wir keines.

jézuska a mozikban

sok írnivalóm volna, de néha már nem látom értelmét. de azért kísérjük valamivel a zenét és a pezsgőt.

az ünneplés kellemes csalódás volt. eltelt minden balhé és vita nélkül, a hagyományos sémákkal.
ma kiscsalád tagjai párjuknál voltak nagy ebéden, én apámmal. jobb volt ez így. agglegényesen ebédeltünk és délután 3ra bevodkatonikoztunk. este mozi, előtte átszaladt B. fura volt az erkélyünkön látni, mindenesetre jól esett, általában megnyugtat.
a film egy szokás szerint nyálas romantikus vígjáték volt, de azért tetszett. az igazából szerelem c. film szilveszteri koppintása. aztán azon esték ritka órái következtek, hogy egyedül voltam itthon. élveztem a csendet, egy finom vacsora, egy üveg bor, ház a tónál a tévében. szeretem azt a filmet, habár ugyanolyan amerikai hatásvadász romantikus zagyvaság, ami elrontotta ezt az egész társadalmi elvárás-témát. de azért szép.
nem állítom, hogy nincs szerelem. de ezek a filmek azt ültetik el az emberben, hogy a nagy érzelmekhez dráma kell, aztán küzdelem, és végül a nagy happy end. és ha már éppen jól megvagyunk és minden rendben, akkor kezdődjön elölről, csak hogy a másik ismét bizonyítson. ebbe most nem mennék bele. lényeg, hogy tulajdonképpen csak alkohol van és szex.
növekszik bennem valami olyan harag, ami nem jó. határozottan nem ismerős, vagy ha az is, hát idáig elfojtottam, mert nem ilyen ember vagyok. ennek ellenére kár lenne letagadni, és már tulajdonképpen nem is akarom. ha a céljaimhoz ez kell, hát legyen. de azokról később.
a karácsony tanulsága, hogy herótom van a megjátszott, amerikai, romantikus szerelem és szeretetáradatból, ami ilyenkor mindenhol folyik. szeretek embereket. és akit szeretek, annak ott vagyok mindig, mindenhol, akármi is történik. és nem kell se kamera, se operatőr, ahogy színészek sem.

pogány napok

néha nem tudom, hogy kerültem ide. hogy fajulhattak idáig a dolgok egy családban.
pár éve úgy gondoltam, hogy...máshogy.
annyira megváltozott minden. nem tudom, mit kéne ilyenkor szent este előestéjén éreznem.
nővéremnek érzéke van hozzá, hogy elbassza az ünnepeket, még ha azok olyan műek is.
megvoltak a szokásos sémák. anita bulizott, én anyámmal nagyon idilli környezetben díszítettünk. juventus, pezsgő, létra, gömbök.
valami mindig van. nővérem megérkezett éjjel 1kor részegen. veszekedés.
lemerészkedtem feltölteni a poharat, anyám negyed órát bőgött a konyhában. teljesen mindegy, hogy miért.
csöndben végighallgattam, egy semmibajmindenrendbenlesz és tudodhogyeznemígyvan, felsurranás, cigi az erkélyen, vissza a laptophoz. nővérem be.
második felvonás.
körülbelül fél órát állt kabátban az ágyam előtt és balhézott. felhozott mindent. állítása szerint megbolondult, én pedig üveges tekintettel bólogattam. tényleg aggasztóan viselkedik mostanában. legszívesebben pofon ütöttem volna, hogy nézzen tükörbe, nézze meg, hogy magyaráz. már este se volt teljesen ép, provokált, gesztikulált, összevissza játszotta az agyát a kidüllesztett plasztikázott melleivel és dobálta a haját a műkörmeivel, mamánál se tudtam nagyon hozzászólni se a politikáról, se a valóvilágról szóló vitába.
mindkettő belebetegszik ebbe a kényszeres megfelelési vágyba. elismerést és köszönetet várnak, tapsot vagy nem tudom. persze, erre szükség van. tudom, milyen az, amikor az élet összes területén mindenkinek teljesíteni kell, és úgy érzi az ember, hogy soha senkinek semmi nem jó. nem állítom, hogy nem borzalmas. és ebben az időszakban az emberből kitörnek dolgok, a feszültség, a fáradság, csalódottság, kinek mi.
ez egy természetes emberi dolog. de miért akar az ember úgy megfelelni másnak, ha még magával sem képes elégedett lenni? rossz a kérdés. miért akar az ember úgy elégedettséget érezni önmaga felé, hogy másoknak akar megfelelni? ez lenne az elvárás? először a saját elvárásainkat kéne helyrerakni. kapkodunk és fohászkodunk az elismerés iránt, de tulajdonképpen nem lenne rá szükség, ha a saját korlátaink szerint cselekednénk, és képesek lennénk azt mondani: igen, ezt jól csináltam, és nem érdekel, hogy más mit mond, mert nekem így jó.

félek ettől az egésztől, az elkövetkezendő napoktól. bezárkóznék a szobámba, pezsgőt iszogatva piaffal a zenelejátszóban. talán egyedül, talán nem. vagyis inkább attól tartok, hogy a fülemen lévő kiskapuk megadják magukat - képletesen értve persze. hogy nem fogom tudni kezelni a környezetem.
most nyugodt vagyok. december első két hete életem egyik legmélyebb pontja volt, ha nem a legmélyebb. kimerültem, majd kipihentem. most úgy érzem magam, mint a lavina utáni csend, vagy egy vulkán a kitörés után. (ezt a béna metaforát basszus...). ezt az egészet csak túl kell élni a létező leglátatlanabb közönnyel, mosolyogni koccintás közben, szépen megköszönni az ajándékot, nyájasan kellemes ünnepeket kívánni. be van már gyakorolva.
a barátokkal tartott karácsonyt viszont élveztem. ilyenkor olyan emberek vesznek körül, akiket szeretek és értéket képviselnek az életemben. rossz érzés, hogy ez lassan széthullik. és az ajándéknak is rendkívül örültem, itt is szeretném megköszönni kedves En :) ja meg a 6 koktél is roppant jól esett, amitől délután 4re berúgtam.

egyébként ez egy undorítóan lelkizős bejegyzés lett. sry. 2.57. boldog karácsonyt..